2026. június 12., péntek - Villő

Turizmus

Két határátkelő nyílt meg a magyar–osztrák határon

483

Két határátkelő nyílt meg a magyar–osztrák határon hétfőn – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A döntés a határ menti térségben ingázók munkáját könnyíti.

Mint írták, a Pornóapáti és Bildein közötti közúti átkelő reggel 6 és este 7 óra között vehető igénybe, az Ágfalva–Schatterdorf közötti átkelőt pedig reggel 8-10 és délután 2-4 óra között használhatják a kétoldalú személyforgalomban.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szeptember 10-én az akkor még lezárt határátkelőhelynél, Pornóapátiban azt mondta, a járvány megfékezésében fontos kormányzati eszköz a szeptember elsejével bevezetett utazási korlátozás, ugyanakkor a kormány számára fontos a határ menti térségben élők véleménye, akik közül sokan dolgoznak a szomszédos Ausztriában, tehát nem mindegy, hogy milyen kerülővel tudnak naponta átkelni a határon.

Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője ezen a sajtótájékoztatón közölte: a környékbeliek egy petíciót juttattak el hozzá, amelyben azt kérik, hogy – több hasonló átkelő megnyitása után – a Pornóapáti és Bildein (Beled) közötti határátkelőhely is nyíljon meg.

Ezt követően született meg a határ menti térségben ingázók számára kedvező döntés, amit Facebook-posztjában Hende Csaba már korábban tudatott.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője