2025. június 16., hétfő - Jusztin

Turizmus

Magyarország mesébe illő csodája, a tiszadobi Andrássy-kastély

1699

Egy naptári év jellegzetes számait rejti magában a tiszadobi Andrássy-kastély: 4 bejárata, 12 tornya, 52 szobája és 365 ablakszeme van.

De nem csak ez az érdekessége az 1880 és 1885 között épült kastélynak.

A tiszadobi, romantikus stílusú Andrássy-kastélyt idősebb gróf Andrássy Gyula miniszterelnök, majd a Monarchia közös külügyminisztere, építtette Meining Arthur építész tervei alapján.

A gróf arra inspirálta Meininget, hogy ötvözze egybe a magyar történelmi romantika legnemesebb építészeti elemeit, elsősorban a vajdahunyadi vár stílusára hagyatkozva.

Az épület mind látványában, mind fekvésében uralkodik a tájon, de nem önkényesen és dacosan, hanem simulékonyan és lágyan.

Az erkélyekkel és teraszokkal a természet, a környezet felé nyitja meg a kastélybelsőt.

kastell3

A kastély történelméhez egy vélt, vagy valós szerelmi románc is kapcsolódik.

Sissit, a szépséges Erzsébet királynét és Andrássy Gyulát barátság kötötte össze. Hogy ez több volt-e szimpla barátságnál, vagy sem, ez úgy tűnik örök rejtély marad, de a helybeliek úgy tartják, hogy a kastély csakis azért lett olyan meseszép, mert valami titkos úton-módon Sissit a kastélyban fogadta a gróf.

A kastély parkját nyugatról és északról az ősfákból álló erdő határolja. A területhez tiszai holtágak, ártéri erdők és füves puszták tartoznak

Az Andrássy kastélyt körülvevő több száz hektárnyi parkerdő, és a Holt-Tisza környéke természetvédelmi oltalom alatt áll.

A kastélypark leglátványosabb eleme a bukszus liliom rajzolatú labirintusa.

kastell

A nyolchektáros park művészi gonddal tervezett , liliom rajzolatú bukszuslabirintusát tiszafák fogják közre. A második világháborúig a kerten keresztül egy ösvényen át lehetett eljutni a Tiszáig. Ezt a nyiladékot 1945 után növényekkel ültették be, így korábbi szerepe megszűnt.

A kastély eredeti színe barokk sárga volt, s falaira régen borostyánt és vadszőlőt futtattak

kastell4

A kerek saroktornyot a vajdahunyadi vár Hímes tornyával azonosítják.

A soktornyos épület neogótikus-romantikus stílusban épült.

(Forrás: csodalatosmagyarorszag.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Allianz Öböl-átúszás és SUP-kihívás, 2025. június 14.

Allianz Öböl-átúszás és SUP-kihívás, 2025. június 14.

More details
Lóerők éjszakája, 2025. június 14.

Lóerők éjszakája, 2025. június 14.

More details
Mozgás éjeszkája, 2025. június 13.

Mozgás éjeszkája, 2025. június 13.

More details
Ünnepi Könyvhét Balatonfüred, 2025. június 11 és 15.

Ünnepi Könyvhét Balatonfüred, 2025. június 11 és 15.

More details
Ünnepi Könyvhét Budapest, 2025. június 12-15.

Ünnepi Könyvhét Budapest, 2025. június 12-15.

More details
Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás, 2025.  június 15.

Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás, 2025. június 15.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Országos Kamionos Találkozó és Fesztivál, 2025. június 13-15.

Országos Kamionos Találkozó és Fesztivál, 2025. június 13-15.

More details
Tokaji Bornapok, 2025. június 13-15.

Tokaji Bornapok, 2025. június 13-15.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője