2024. április 20., szombat - Konrád, Tivadar

Turizmus

Pár nap múlva újraindul az élet déli szomszédjainknál

410

Az utóbbi két hétben egyre gyengül a járvány Horvátországban és Szlovéniában is, terjedését sikerül ellenőrzés alatt tartani – írja az MTI.

Davor Bozinovic horvát belügyminiszter elmondta: a járvány megfékezése érdekében március közepe óta érvényben lévő korlátozások fokozatos enyhítése után sem nőtt az elmúlt tíz napban a fertőzöttek száma, ami arra ösztönzi a kormányt, hogy bevezesse az intézkedések feloldásának harmadik fázisát is.

Hétfőtől így kinyithatnak a bevásárlóközpontok, az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai, valamint visszaállítják a távolsági közösségi közlekedést Horvátországban. Kinyithatnak a szálláshelyek, valamint a kávézók és éttermek is. A korábbi rendelet annyiban módosult, hogy sok vendéglátóegység nem rendelkezik külső térrel, ezért szigorú előírások mellett és a higiéniai szabályok betartásával azok a kávézók és éttermek is kinyithatnak, amelyeknek nincs teraszuk.

A horvát sajtóban egyre több szó esik arról, hogy az őszi parlamenti választásokat előrébb hozzák, és júliusban tartják meg. Bár hivatalos megerősítés még nem érkezett, a parlament már jövő pénteken feloszlathatja magát.

A szomszédos Szlovéniában 24 óra alatt eggyel – az előző napinál kettővel kevesebbel -, 1449-re emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és senki nem hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 99 maradt. A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban 59 978 tesztet végeztek. A diagnosztizált betegek közül 52-en vannak kórházban, közülük 13-at ápolnak intenzív osztályon.

Szlovéniában hat hét leállás után hétfőtől újraindul a tömegközlekedés. Újra járhatnak az autóbuszok és a vonatok, ugyanakkor nem indul újra a nemzetközi forgalom. A légi közlekedés formálisan működik, de csak különleges esetekben.

Zdravko Pocivalsek gazdasági miniszter a csütörtöki kormányülésen azt mondta: a koronavírus-járvány miatt nagyon rossz helyzetbe került a szlovén turizmus, ezért Ljubljana azt szeretné elérni, hogy bilaterális vagy európai protokoll szerint mielőbb újranyithassa a határokat.

(Forrás. 24.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details