2026. március 22., vasárnap - Beáta

Kaland - és élményparkok

Kalandok a magasban - bemutatkozik a Budakeszi Vadaspark Kalandparkja

4043

Az ország leginformatívabb kalandparkja kétségkívül a Budakeszi Vadaspark melletti fenyőerdőben található, a kötélpályákon túl ugyanis itt két erdei tanösvény is várja a látogatókat. A Kalandparkban a legkisebbeket a vadaspark sztárja, „Pele Pali” kíséri végig, akinek segítségével a gyerekek a különböző madárodúkat és azok lakóit is megismerhetik.

A Kalandpark valódi kihívást és aktív kikapcsolódást jelent a család minden tagja számára, ezért gyermekek és felnőttek számára is kitűnő nyári program.

A Budakeszi Vadaspark Kalandparkját 2015-ben, a főbejárat felé vezető út mentén, egy árnyas fenyőerdő fái között alakították ki, így a családokat már nemcsak a parkon belül, de azon kívül is izgalmas programok várják. A Kalandpark hazánk egyik leginformatívabb ilyen típusú létesítménye: a drótkötélpályák mellett ugyanis itt két, a lombkoronaszint természeti csodáit bemutató tanösvény is várja a látogatókat.

kalandpark 1 2

A kalandvágyó gyermekek és felnőttek összesen hét pályán tehetik próbára az erejüket és ügyességüket: a B pályán Pele Pali, a vadaspark fiktív útikalauza ismerteti meg a gyerekeket a különböző madárodúkkal, azok szerepével és annak lakóival is.

kalandpark 2 2

Pele Pali tanösvénye egyébként szervesen kapcsolódik a Budakeszi Vadaspark további három útvonalához: az okos kis pelével a látogatók a madárbarát kertben, valamint a vadászati és az interaktív tanösvényen is találkozhatnak, és a rajzolt figura mindenhol sok érdekes dolgot oszt meg az érdeklődőkkel. Pele Pali kedves kis alakja a gyermekek számára megkönnyíti a tanulást, aminek köszönhetően a kirándulás során megszerzett tudás is jobban rögzül – erre pedig a Budakeszi Vadaspark kifejezetten nagy hangsúlyt fektet.


„Kalandparkunkba elsősorban a gyermekeket várjuk, a pályák azonban az összes korosztály kiszolgálására alkalmasak, és mindenki megtalálja a neki való nehézségi szintet. A Kalandpark a Budakeszi Vadaspark speciális szolgáltatásai között is szerepel: szolgáltatásainkat a születésnapi programjaink között is megtalálhatják, csapatépítés céljából vagy családi napok szervezése során egyre többen keresnek fel minket, de sok osztálykirándulás és nyári tábor programja között is szerepel a Budakeszi Vadasparkban és a Kalandparkban tett kirándulás. Nem véletlen tehát, hogy az áprilistól októberig tartó szezonban is több mint nyolcezren váltottak jegyet a Kalandparkba”

– mondta el Orbán Tamás, a Budakeszi Vadaspark Kalandparkjának vezetője.

kalandpark 3 2

A Kalandpark a nyári időszakban reggel 10 órától este 18 óráig látogatható, belépőt pedig 17 óráig válthatnak a mászni vágyók. A „magaslati” kalandok résztvevőinek biztonságát egyébként több dolog is garantálja: a gyakorlópályán történő oktatáson és a képzett animátorokon kívül a napi pályabejárás, valamint a pályaelemek éves, a beülők, kötelek és sisakok negyedévente történő átvizsgálása és minősítése szavatolja a látogatók biztonságát.

„Hogy minél sokrétűbb programot nyújthassunk, a Kalandpark a jövőben új akadályokkal bővülhet: ennek részeként egy olyan pálya kialakítását tervezzük, ahol a családok együtt kalandozhatnak majd a magasban, továbbá szeretnénk egy kifejezetten csapatépítésre alkalmas pályát is kialakítani”

– osztotta meg a Kalandparkkal kapcsolatos távlati terveit Orbán Tamás.

kalandpark 4 2

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője