2025. március 25., kedd - Irén

Szabadidő

MOST FESZT, 2025. március 26-30.

63

A MOST FESZT 2025 programját igyekeztünk úgy összeállítani, hogy ugyanolyan színes legyen művészi értelemben, amilyen az évadunk. A fesztivál előadásainak válogatásakor soha nem akarunk megfelelni semmilyen trendnek, nincsenek előzetes elvárásaink sem a monodrámák, sem a stúdiószínházi produkciók mondanivalójával kapcsolatban. Ha úgy tetszik, nem tematizáljuk előre a fesztivál programját.

Az idei évad jelentkezőit és kiválaszott előadásait nézve azonban nem rejthető véka alá, mennyire erős a hölgyek és a hozzájuk kapcsolódó témák jelenléte a monodrámák között. Biztos vagyok benne, hogy a női sorsok sokszor vallomásszerű színpadi megjelenítése nem csak hölgy nézőinket fogja megérinteni.

A 2025-ös program tekintetében a hírességek életét feldolgozó, ebből inspirálódó előadások markáns szerephez jutnak majd, ami specialitás a MOST FESZT történetében. Gábor Zsazsa és Marlon Brando neve azt hiszem, önmagáért beszél, és higgyék el, a róluk szóló előadások is maradandó élményt nyújtanak majd.

Az eddigi MOST FESZT-ek sorában voltak olyan évadok, melyek a fesztivál előadások témái alapján talán kissé komorabbra, sötétebbre sikerültek. Ha az idei műsort nézzük, egyértelműen fontos szerephez jut a humor, a tartalmas szórakozás és a nevetés.

Úgy gondolom, a MOST FESZT 2025 kínálata igazán színes, köszönhetően annak a sok tehetséges színésznőnek, színésznek, írónak, rendezőnek, művésznek, társulatnak és alkotónak, akik az idei programot gazdagítják.

Jöjjenek, nevessünk, gondolkodjunk, fesztiválozzunk együtt a 11. MOST FESZT-en is!

https://www.mostfeszt.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Nem támad a tél, ha a ruhád BETA Grafén!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Jelentős vásárok kötik össze a világ szakembereit

Jelentős vásárok kötik össze a világ szakembereit

More details
FotóFesztivál Budapest, 2025. március 28. –  2025. május 11.

FotóFesztivál Budapest, 2025. március 28. – 2025. május 11.

More details
MOST FESZT, 2025. március 26-30.

MOST FESZT, 2025. március 26-30.

More details
Bach Mindenkinek Fesztivál, 2025 március 31-ig

Bach Mindenkinek Fesztivál, 2025 március 31-ig

More details
Medvehagyma fesztivál, 2025. március 29.

Medvehagyma fesztivál, 2025. március 29.

More details
Édes Fesztivál Berekfürdő, 2025. március 29.

Édes Fesztivál Berekfürdő, 2025. március 29.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2025. március 29.

Made in Debrecen Fesztivál, 2025. március 29.

More details
Az autóipari szolgáltatók digitalizációs jövője, 2025. április 2.

Az autóipari szolgáltatók digitalizációs jövője, 2025. április 2.

More details
Indul a program, ahol a gyerekek a túléléshez kapnak valódi tudást

Indul a program, ahol a gyerekek a túléléshez kapnak valódi tudást

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője