2026. június 30., kedd - Pál

Szabadidő

Pukkasztó partival búcsúzik Budapesttől a LUFILAND kiállítás

1421

Olyan eseményt hirdetett meg a LUFILAND produkció, amilyet garantáltan nem látott még ez a város. Búcsúzik Európa legnagyobb lufikiállítása, a csodavilág már csak néhány napig látogatható. 2024. sugusztus 18-án 19 órától a szervezők a nagyközönség bevonásával eresztik le a világraszóló produkciót. A pukkasztó partin több, mint 500 ezer légballonnak intenek búcsút.

Ezen az estén pukkanásoktól lesz hangos a BOK Csarnok, hiszen a búcsút a szervezők a közönséggel együtt szeretnék megélni és több, mint félmillió lufit pukkasztanak ki együtt. A kisebb lufiból készült alkotásokat a jelenlévő érdeklődők hazavihetik – így szó szerint kapnak egy darabot emlékbe a kiállításról.

A LUFILAND az elmúlt hónapokban látogatók tízezreit nyűgözte le a Szfinx, az Eiffel-torony, a Lánchíd, vagy éppen a New York-i Szabadság-szobor lufiból készült kreációjával. A 4000 négyzetméteres szuperprodukció világkörüli útra repítette a vendégeket a lufiművészek egyedi és grandiózus műveinek segítségével.

Minden jó véget ér egyszer, bezár a LUFILAND is, ám egy utolsó, jó hangulatú estén a művészek, a szervezők és a közönség együtt esnek neki a bontásnak. A pukkanások garantáltak, ahogyan a sok nevetés és a különleges életérzés is. A lufik mind környezetbarát darabok, amelyek így nem terhelik a természetet. A hatalmas kiállítás után alig néhány doboz hulladék marad.  

A szervezők szeretettel várnak mindenki, részletek és jegyvásárlás itt >>

| Forrás: LUFILAND, artnews.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője