2026. március 20., péntek - Klaudia

Szabadidő

Édes napok Győrben, 2023. június 2-4.

1106

Az Édes Napok hazánk legnagyobb édességfesztiválja és egyben legszínvonalasabb szakmai seregszemléje. Mára Európában is jegyzett a legnagyobb hasonló témájú rendezvények között. Legközelebb 2023. június 2-4. között nyitja meg kapuit az esemény Győrben a Széchenyi téren.

2011 óta több mint százezer látogató élvezhette az év legédesebb hétvégéjét a Budai Várban, a 2016-os évtől, mint a főváros egyik gasztronómiai attrakciója,a Szent István téren, a Bazilika előtt kerül megrendezésre, ahol mostantól már nincs belépőjegy. Az általunk ünnepnek nevezett hétvégén, több mint száz kizárólag tematikus kiállító, gyártó, kereskedő és cukrász mutatja be évről évre újdonságait, kézzel gyártott, magas minőségű termékeit, vagy válogatott világmárkák kedvelt csokoládéit. Az Édes Napok volt az első olyan magyarországi fesztivál és szakvásár, ahol ennek a nemzetközileg is új trendnek hazai résztvevői teret kaphattak. Azóta, ahogy a világon máshol is, az édességek a legmeghatározóbb helyet kapják napjaink gasztronómiájában – legyen az sütemény, torta, csokoládé, vagy fagylalt.

Az Édes Napokat olyan nemzetközi szaktekintélyek tisztelték meg, mint a londoni csokoládé akadémia alapítói, vagy világhírű svájci manufaktúrák tulajdonosai, mesterei. Az Édes Napokon szakmai és populáris programok tucatjai teszik még színesebbé az édességek áltál egyébként is garantált jó hangulatot. A legédesebb hétvégén évről-évre közismert előadókkal, közszereplőkkel és prominens látogatókkal találkozhatunk.

Időpont: 2023. június 2-4.
Helyszín: Győr, Széchenyi tér
Részletek és jegyvásárlás: edesnapok.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője