2025. július 8., kedd - Ellák

Szabadidő

Fergeteges folklórünnep – Gyermekkoncerttel, táncházzal és gálaműsorral várja a nézőket, 2023. február 5.

699

Bár lehet, hogy február első vasárnapján a tavasz még nem köszönt be, A népzene ünnepe a Müpában így is gondoskodik majd a jókedvről és mulatságról. A 2008 óta megrendezett esemény gyermekműsorral, táncházakkal és koncertekkel mutatja be a hazai folkzenét jellemző sokszínűség megannyi árnyalatát. 

 

Az egész napos folklórkavalkádot Páll Éva és zenekara nyitja majd, akik az egész család számára élvezhető táncos műsorral készülnek. A Míves Mesterségek, ahogy a neve is mutatja, a régi népi foglalkozásokat mutatja be népdalok, mondókák és mesék segítségével: lesznek itt kenderfonó asszonyok, vásznat szövő takácsok, ruhát varró szabók, de feltűnnek cipészek és csizmadiák, fazekasok és kovácsok, molnárok és pékek is. A műsor furfangos felépítésének köszönhetően a legkisebbek is találkoznak benne ismerős dolgokkal, de a nagyoknak is tud újdonságot mutatni, mindeközben pedig a felnőttek is jókat kacaghatnak.

Az ünnep persze nem ünnep gála nélkül: ahogy azt a nézők már megszokhatták, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben ezúttal is a műfaj legjava váltja majd egymást a színpadon a házigazda, Eredics Gábor szakértő tolmácsolásával. Előtte 18 órától az Előcsarnokban a magyarországi és közép-európai autentikus cigány kultúrát és hagyományokat ápoló Khamoro együttes és vezetőjük, Farkas Zsolt cigány táncháza várja a nézőket, akik így tökéletesen ráhangolódhatnak a kétszer hatvanperces gálaműsorra.

Az esti fellépők sorát az új népiénekes-generáció egyik legnagyobb tehetsége, Básits Branka nyitja, aki szerb népzenei örökségét idézi meg nemrégiben megjelent első saját lemezének anyagából. Az őt követő Tímár Sára nevét már jól ismerheti a közönség, hiszen a Junior Prima díjas énekesnő számtalan formációban – köztük a legendás Sebő együttes és a Dalinda énekegyüttes tagjaként – lépett már színpadra. Zenekarával ezúttal Ének a határtalanról című negyedik albumának dalaiból ad ízelítőt. A gála első részét egy igazi nagyágyú, a hazai etnojazz egyik legnagyobb formátumú fúvósa, a Vujicsics együttesből is ismert Borbély Mihály zárja majd. A szusszanásnyi szünet után a ’60-as, ’70-es évek magyar népzenei vonulatokkal kísérletező együtteseinek repertoárjából táplálkozó folk-rock-zenekar, a MORDÁI tesz arról, hogy a hangulat megmaradjon. Őket a hazai népzenei mozgalom elismert fiatal muzsikusaiból álló, a rögtönzésektől sem megriadó Magyar Banda követi, az estet pedig a beás cigányzenét játszó Kanizsa Csillagai fergetegesnek ígérkező műsora zárja.

A jó hangulat pedig nem ér véget, hiszen akárcsak előtte, a gálaműsor után is táncház várja a nézőket. A megfelelő levezetésről 22 órától a kifejezetten táncházakon muzsikáló Budapest Mezőség Band gondoskodik majd.

A magyarországi táncházmozgalomról szóló blogbejegyzésünket itt olvashatja: https://mupa.blog.hu/2023/01/13/folklorlazban_a_magyarok

A népzene ünnepe - A táncháztól a világzenéig

  1. február 5. vasárnap 19:30 — 22:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Közreműködők: Básits Branka, Tímár Sára és zenekara, Borbély Mihály Polygon, MORDÁI, Magyar Banda, Kanizsa Csillagai

Házigazda: Eredics Gábor

 

További információk és jegyek: http://bit.ly/3ZZMHD9

Míves Mesterségek – gyermekkoncert

  1. február 5. vasárnap 15:00 — 16:00

Üvegterem

Közreműködők: Páll Éva mese, ének, hegedű; Bolgovics Gergő ének, tánc; Kovács Márton hegedű; Kerékgyártó Gergely brácsa, citera; Barcza Zsolt harmonika, cimbalom; Bartók József nagybőgő, ütőgardon

További információk: http://bit.ly/3kqXmq6

A rendezvényre a belépés díjtalan.

Cigány táncház - Khamoro / Farkas Zsolt

  1. február 5. vasárnap 18:00 — 19:00

Átrium (Előcsarnok)

További információk: http://bit.ly/3krxFpj

A rendezvényre a belépés díjtalan.

 

Magyar táncház - Budapest Mezőség Band / Kalász Máté

  1. február 5. vasárnap 22:00 — 23:00

Átrium (Előcsarnok)

Budapest Mezőség Band: Kalász Máté, Kovács Márton, Fekete Márton „KisPuma”, Fekete Antal „Puma”, Lelkes András

További információk  http://bit.ly/3wikWba

A rendezvényre a belépés díjtalan.

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
VeszprémFest, 2025. július 8-12.

VeszprémFest, 2025. július 8-12.

More details
BETA 1+3 AKCIÓ Júliusban!

BETA 1+3 AKCIÓ Júliusban!

More details
Happy MONDAY Hours!

Happy MONDAY Hours!

More details
Jeges FANTA a kezedben, BETA szerszám a műhelyben!

Jeges FANTA a kezedben, BETA szerszám a műhelyben!

More details
Property Investment Forum, 2025. szeptember 23.

Property Investment Forum, 2025. szeptember 23.

More details
AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

More details
Internet Hungary, 2025. október 7-8.

Internet Hungary, 2025. október 7-8.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője