2025. december 26., péntek - KARÁCSONY

Szabadidő

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Földről az égbe – Évindító Anima Sound System-nagykoncert, 2022. január 30.

652

Az Anima Sound System évindító nagykoncertjén nemcsak a zenekar három évtizedének népdalok által inspirált darabjai, de a legismertebb slágereik is szerepet kapnak, sőt, a tervek szerint számos, az Animát tisztelő művészvendég izgalmas részvételével valósul meg, de vallásos népi dalokat és gospeleket - utóbbiakat különleges kórus részvételével - is programba emelnek.

A Földről az égbe című koncertprogramban – amely a kárpát-medencei kulturális tradíciók egymásra találását járja körbe Anima és népdalokkal. Visszatér a zenekar első énekesnője, Bognár Szilvia, akinek nevéhez számos népdal ihlette Anima muzsika fűződik, mint például a Rakjuk a tüzet, a Csángó vagy a Csillagtalan. A tradíciót és a családi kötelékeket erősíti az alapító Prieger Zsolt és Szabolcs, valamint Zsolt lánya, Fanni, aki 13 éve tagja a zenekarnak, de meghívást kapott a csíki Bocskor Bíborka is, aki előadja az Anima Csík együttes által is feldolgozott Sose lesz vége című számát. Érkezik Magyar Bori a Makámból és Szalóki Ági is. A meghívást elfogadta Berecz András és fia, Marci, ahogy a zenekar régi nagy barátja, Csoóri Sándor Sündi, de Törőcsik Franciska is énekelni fog, hiszen vele is közös dalt írt a közelmúltban a zenekar a magyar roma hagyomány előtt tisztelegve, amelynek egyik legkiválóbb képviselője, Kovács Antal, a Romano Drom vezetője és énekese és Unger Balázs a Cimbalibandból is tiszteletét teszi egy dal erejéig, bizonyítva: a magyar kultúra egy és oszthatatlan.

Időpont: 2022. január 30.
Helyszín: Várkert Bazár
További információk: koncert.hu

| Esemény Menedzser

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője