2025. december 4., csütörtök - Barbara, Borbála

Szabadidő

Idén is megnyílik a mézeskalács-kiállítás Vácrátóton, 2021. december 9 - 12.

863

Idén is látogatható Vácrátóton az ország egyik legrégebbi mézeskalács kiállítása, amelyet a templom kápolnájában lehet megtekinteni december 9. és 12. között - tájékoztatta Spiegelhalter László polgármester az MTI-t.

A hagyományos mézeskalács-kiállításnak minden évben más különlegessége van, idén a gyerekeknek kedveskednek, ezért a tematika egy vidámpark és a Jégkirálynő című mese. A mini vidámpark egy része, például az óriáskerék működni is fog - tette hozzá. A polgármester elmondta, hogy több mint tucatnyian sütötték az idei rendezvényre a mézeskalácsokat. A házikók és egyéb figurák elkészítéséhez több mint 100 kilogramm lisztet és 30 üveg mézet használtak fel.

Spiegelhalter László felidézte, hogy előző évek mézeskalácsból készült különlegességei között volt például a Mikulás csokigyára, a teljes falu, a Nemzeti Botanikus kert, a váci dóm és a magyar női kézilabda-válogatott, amelynek kapusa, Bíró Blanka vácrátóti származású. A kiállítás idén a templom kápolnájában kap helyet, csütörtökön és pénteken délután, szombaton és vasárnap pedig 10 és 20 óra között lesz látogatható. A kiállítás figuráit egyébként jótékonysági céllal értékesítik, a bevételből a helyi óvodát támogatják - tette hozzá.

A kiállításhoz kapcsolódva, egy év kihagyás után megrendezik Vácrátót főterén a Mindenki karácsony elnevezésű rendezvényt, ahol forralt borral, teával és egyebek között töltött káposztával várják a látogatókat. A programok között gyerek- és komolyzenei koncert, adventi gyertyagyújtás is szerepel.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA decemberi Shopping Party!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

More details
VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

More details
Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

More details
Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

More details
Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője