2026. június 30., kedd - Pál

Szabadidő

Platóról szól a cselló, a kürt, a hegedű, vagyis örömzene, komolyan – 2021. június 9., 11.

1034

Teherautóra szállnak a Budapesti Fesztiválzenekar művészei, vagyis június 9-én és 11-én ismét a főváros utcáit járják. Így aztán senki ne lepődjön meg azon, hogy délutántól estig a belvárosban és Újlipótvárosban felbukkan az élő zenés teherautó.

Aki pedig az ország más településén él, az is készülhet, mert Budapesti Fesztiválzenekar országszerte koncertet ad templomokban és zsinagógákban. A kezdeményezés nem új, inkább már hagyomány, és célja az, hogy a komolyzene is legyen örömzene, élmény, ami befogadható, szerethető. A Fesztiválzenekar erről kisfilmet is készített, ez most meg is tekinthető.

A Budapesti Fesztiválzenekar alapítója, Fischer Iván azt mondja, hogy

ez egy ünnep, látjuk a járvány végét. A következő szezon egy igazi újjászületés lesz, mert újra végre közönség előtt tudunk muzsikálni, erre várunk egy éve!

A Fesztiválzenekar zenés teherautója kisebb megállókat is beiktat, hogy a zenei élmény ne csupán suhanó legyen. Arra pedig ügyelnek, hogy könnyed, mindenki számára befogadható darabokat játsszanak.

A Budapesti Fesztiválzenekar Közösségi Hét programsorozatában pedig többségében vidéki templomokban és zsinagógákban ad koncerteket: a berettyóújfalui zsinagóga felújított épületében, a tokaji, a szekszárdi és keszthelyi zsinagógában. Zenéjük hallható lesz templomokban is, például Pestszenterzsébeten, Révfülöpön és Perbálon. A vallási épületekben tartott eseményekre a belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz és védettségi igazolványhoz kötött. A részletes program és további részletek a zenekar honlapján, a www.bfz.hu oldalon olvashatók.

| Forrás: index.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője