2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Szabadidő

Új attrakciók és programok a Budavári Palotanegyedben

641

A jól ismert attrakciók mellett új látnivalókkal, programokkal és élménysétákkal is találkozhatnak az érdeklődők a budai Várban.

Új a kínálatban a Budavári Palotanegyed újjászületését bemutató, A Hauszmann-sztori című kiállítás, amely a Budavári Palota „A" épületében ingyenesen látogatható. Az érdeklődők multimédiás technológia segítségével ismerhetik meg a városrész Hauszmann Alajoshoz és a dualizmushoz köthető fénykorát, pusztulását, illetve a mostani újjászületést a Nemzeti Hauszmann Program keretében. Naponta két alkalommal ingyenes tárlatvezetést indítanak.

A Budai Várséták kínálata egy föld alatti, látványos élménysétával kiegészülve indul újra. A Hájim öröksége című új program a Várhegy zegzugos pincerendszerébe kalauzol, képeken, hangokon és illatokon keresztül idézi meg a középkorban virágzó zsidónegyed életét, érintve Magyarország legrégebbi fennmaradt zsidó rituális fürdőjét. A Vár történetére és titkaira kíváncsiak számos más tematika közül is választhatnak.

A programok mellett az egyes helyszínek is megújulnak. Már elkészült a Hunyadi udvarban álló Mátyás kút felújítása, augusztus 20-án pedig megnyitják az újjászülető Szent István-termet, a Budavári Palota elsőként rekonstruált, történelmi dísztermeként.

A korhűen újjáépített Főőrség május 14-én nyitotta meg kapuit, a földszinten kávézóval és terasszal, az emeleten a magyar testőrség történetét bemutató kiállítással. A Lovarda az év második felében, környezetrendezés után nyílik meg a nagyközönség előtt, jelenleg a Budai Várséták keretein belül tekinthető meg.

Május első hetétől újra látogatható a Várkert Bazárban az Új világ született című történelmi kiállítás. Ugyanitt júniusban összművészeti koncertet és egyéb kulturális előadásokat tartanak. A Bazár déli panorámateraszán Faragó Géza művészi plakátjait lehet megtekinteni június végéig.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Hungarian Card Expo,  2026. június 6.

Hungarian Card Expo, 2026. június 6.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője