2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Szabadidő

Rudolf Péterék hosszú távon terveznek az online közvetítéssel

615

VígSTREAMház, ez a Vígszínház új neve, legalábbis a virtuális világban. A fővárosi teátrum streamelt előadásai ugyanis a koronavírus után is láthatóak lesznek.

Cseh Tamás születésnapi emlékkoncertjét és a Dzsungel könyve 25. évfordulóját is meg lehet majd nézni online a Vígszínház januári programjai között – mondta az InfoRádiónak Rudolf Péter.

A zeneszerző tiszteletére január 22-én egy koncertfelvételt sugároz majd a Vígszínház, amit három fiatal színész, Tóth András, Zoltán Áron és Orosz Ákos hoztak létre. A színházigazgató szerint a Kelet-nyugati pályaudvar című darab méltó ünneplése lehet az évfordulónak.

Január 16-án William Shakespeare leghíresebb műve, a Hamlet egy korábbi felvételének közvetítésével kezdődik a VígSTREAMház 2021-es sorozata. Eszenyi Enikő rendezésének főbb szerepeiben: ifj. Vidnyánszky Attila, Hegedűs D. Géza, Börcsök Enikő, Fesztbaum Béla és Orosz Ákos látható.

Halász Judit és Hirtling István főszereplésével pedig január 23-án Pass Andrea kortárs magyar drámáját, A vándorkutyát közvetítik.

A streamelt előadásoknak köszönhetően azokhoz is eljut a színház, akik vidéken vagy külföldön élnek, esetleg kevesebb esélyük van színházlátogatásra, véli Rudolf Péter, aki szerit nagyon fontos eleme mindennek, hogy a világ olyan pontjaira is eljut a színház, ahol a visszajelzések alapján – bizonyos értelemben – többet is jelent, hogy újra magyar szót hallanak és magyar színházzal találkozhatnak.

Nem beszélve a szociális részéről, tette hozzá az igazgató, utalva arra, hogy esetleg egy család nem engedhet meg magának több jegyet például a Padlás előadására, kiváltképp, ha az ország egy távoli szegletéből érkeznének, amit az utazás is tovább nehezít.

A Padlás 999. online közvetített eladására egyébként több mint 10 ezer jegy kelt el, ami akár 30-40 ezer embert is jelenthet, mintegy 50 országból világszerte.

A Vígszínház hosszú távon is tervez az online előadásokkal – tette hozzá a direktor, aki szerint a művészeten túl természetesen mindez gazdasági kérdés is. Rudolf Péter úgy véli, nem árt, hogy ha egy korszak előadásait megőrzik az utókornak.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Hungarian Card Expo,  2026. június 6.

Hungarian Card Expo, 2026. június 6.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője