2026. július 1., szerda - Annamária

Eseményfigyelő

Ideje élhetőbbé tenni a webet, ezért a mai nap erről szól az Indexen. Cikkeink sokaságában hangot adunk a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat missziójának, hogy gyermekeinkkel együtt

Megújították Engel Pál Magyarország középkori településtörténetéről húsz évvel ezelőtt CD-ROM-on kiadott adatbázisát. A fejlesztésnek köszönhetően a digitális atlasz bárki számára elérhetővé vált az interneten.

A közeljövőben az utazáshoz digitális dokumentációra lehet szükség, amely igazolja, hogy az utasokat beoltották vagy tesztelték a koronavírus ellen. Ez könnyebbé teheti az utazást a

Elérte az 50%-os készültséget a Lóczy-barlang Látogatóközpont kivitelezése. A fejlesztés a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság „Rejtett kincsek a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban” című projektje részeként valósul

Minden idők legnagyobb turisztikai kormányzati fejlesztési programjából 17,7 milliárd forint felújítási támogatást nyert tizennégy szállodájára a Hunguest Hotels – írja a Világgazdaság.

Az esztergomi önkormányzat megállapodott a térségi szakképzési központtal, hogy a város tulajdonában lévő Fürdő Szálló épületét tanszállóként hasznosítják, ezzel közel 250 diáknak nyújthatnak képzési lehetőséget

Rohamléptekben közelít az idei májusi érettségi szezon, de még mindig nem tudni, hogy a koronavírus-járvány miatt visszatérhetnek-e addig az iskolapadba a középiskolás végzős diákok.

Bár az új laptopok árai éppen az egekben járnak, sőt még a készletük is igen csekély a boltokban, mégis van lehetősége a felhasználóknak szinte pontom

Ruha, könyv, játék, bútor most nem kell a magyaroknak. Az iparcikkes boltok piacvesztése 600 milliárd forint volt tavaly, a mélyrepülésük pedig januárban is folytatódott –

Jelmezben búcsúztatják a farsangot Kőszegen – tájékoztatott a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője