2026. július 1., szerda - Annamária

Eseményfigyelő

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint "gőzerővel" szerelik össze az új MOL Bubi bicikliket a Csepel Zrt. üzemében, és hamarosan a nagyközönség is találkozhat a

A fokozottan védett madár kedd reggel landolt az erdő bekamerázott fészkében, ahol immár kilencedik éve figyelik meg a fekete gólyák életét egy tudományos projekt keretében.

Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra, Kurtág György, Sir John Eliot Gardiner és az English Baroque Soloists & Monteverdi Choir, a Kelemen Kvartett, René

A szegedi papucs újragondolására írtak ki pályázatot, amelyre bárki beadhatja a mai kor elvárásainak megfelelő, hordható lábbeli terveit, a legjobb alkotásokból a szegedi Szent-Györgyi Albert

Hatalmas generációs szakadék van a szülők és a gyerekek között, ami napról napra mélyül, miközben a kicsik a digitális világ dzsungelében annak farkastörvényei szerint nevelkednek,

Három fővárosi kerületben már befejeződött, egyben most folyik a lomtalanítás, felkészül a XVI. kerület.

Trappista útmutatások alapján, de magyar konyhában fejlesztett receptekkel teremtene virágzó apátsági sörkultúrát a Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarországon. A tavaly nyílt sörfőzdében immár teljes a belga

Az Otthonfelújítási program óriási népszerűségnek örvend, a gyermekes családok kétharmada tervezi igénybe venni. A sosem látott lakásfelújítási hullámhoz azonban sokaknak lenne szüksége forrásra.

Hamarosan megkezdődhet a több mint 50 éves kötélpálya átépítése.

A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel, de vannak ennél jóval extrémebb

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője