2026. június 30., kedd - Pál

Eseményfigyelő

Negatív teszttel is jöhetnek a külföldiek három nemzetközi autóversenyre – tudatta a Miniszterelnökség közleményben csütörtökön.

A fenékpusztai Kis-Balaton Látogatóközpont 2020. szeptemberi átadása után az idei nyári szezonra is újdonságokkal készült a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.

Az egyik legtekintélyesebb nemzetközi design díjat nyerte el a magyar ultrahangos kullancsriasztó. A ProtectOne új terméke, a futók számára kifejlesztett Tickless Run nyerte el az

Végre eljött a várva várt pillanat, amikor újra kitárjuk a kapukat, hogy ismét együtt, élőben élvezhessük a hamisítatlan Müpa-élményt. A nyári újranyitásra

A miskolci városvezetés reményei szerint az új Ellipsum Élmény- és Strandfürdő vonzerejének köszönhetően akár meg is duplázódhat a város idegenforgalma.

Orbán Viktor a mai kormányinfón bejelentette, hogy elindulhat a 12-16 év közötti gyerekek oltása Magyarországon.

Aki az elmúlt hétvégén esetleg pont a Margitszigeten járt, az már hallhatta muzsikálni a legendás szökőkutat, június 5-én ugyanis ismét nyári üzemmódra kapcsolt, ráadásul az

A pandémia miatt tavaly óta kényszerpályára állított kiállításszervező szakma reményeink szerint lassan újraindul. Ideje az üzleti kapcsolatokat személyesen ápolni, újakat generálni, melyhez a kiállítások ragyogó

Június 12-én, szombat reggel 9-kor újranyitja medencéit a sóstói Parkfürdő is, így teljessé válik a nyíregyházi fürdőkínálat. A nyíregyházi fürdő számára jó hír, hogy nemrég

Július végén rendezik meg a 196. Anna-bált Balatonfüreden, valamint az Anna Fesztivál szabadtéri rendezvényeit is megtartják idén − adta hírül az MTI. A bált július

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője