2026. június 30., kedd - Pál

Eseményfigyelő

A Csabai Kolbászfesztivál, melyet 2021. október 29-31. között rendeznek meg, Magyarország és Közép-Kelet-Európa egyik legismertebb gasztro-kulturális rendezvénye.

Az egészséges életmód és egészséges táplálkozás fontosságát hangsúlyozza a rendezvény, ezért ebben az évben BIO kiállítók is részt vesznek a fesztiválon sajt, bor és méz

Az első, régebbi nevén Kisüsti Pálinka Fesztivált 2000-ben tartották Gyulán, akkor, amikor a pálinka valódi értékét még nem igazán fogadták el az országban. A több

„A méz tömény napsugár, sűrű cukor, kacagó szeretet” Böszörményi Gyula sorai tökéletes mottójául szolgálnak az idei nyáron ismét megrendezésre kerülő Mézes rendezvénynek, ahol a méz

Augusztus elsején kezdődik a Gyulai Várszínházban az Erdélyi Hét elnevezésű színházi fesztivál, amelynek minden napján más-más erdélyi magyar színház előadását láthatja a közönség.

Míg vevőből lenne elég, elsősorban a szűkös és túlárazott kínálat okoz most gondot az ingatlanpiacon. A panelek továbbra is keresettek, de az egyre dráguló családi

A jelenleg kapható buborékos csokik ősét már a II. világháború előtt bejegyezték Magyarországon, míg a Balaton szelet az 1930-as években szerzett védjegyet. Július 7-én világszerte

Mintegy kétszáz hagyományőrző játssza újra a gyulai vár 1566-os ostromát július utolsó hétvégéjén. Magyarország egyik leglátványosabb hadijátéka valós eseményeket elevenít fel, a történések élő kommentálásával

Gyulai Blues Fesztivál 2021. július 24-én a Várszínpadon. A blues örök! Feledhetetlen forró nyáreste nemzetközi sztárokkal, kitűnő zenészekkel és fergeteges hangulattal.

Az építőipari termékek árának drasztikus növelése miatt intézkedéseket helyezett kilátásba a kormány és a GVH is. Ezek célja hosszú távon az árcsökkentés,

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője