2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Eseményfigyelő

Indul a budapesti designereket és kézműves alkotókat bemutató Makers of Budapest projekt. Ez egy havonta megrendezésre kerülő vásár lesz, ahol a designra és a kortárs

Az egyetlen probléma, hogy Magyarországról több mint ezer kilométert kell utazni érte.

Ismét nyelvvizsga nélkül juthat diplomához több tízezer felsőoktatási hallgató. A kormány ugyanis jövő nyárig meghosszabbítaná a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, és az átmeneti intézkedések között

Megnyitott a Culinaris új, prémium italokra specializálódott Wine&Spirit kiskereskedelmi egysége a Hegyvidék Bevásárlóközpontban. A budai üzlet különlegessége a nemzetközi és hazai prémium italkínálat legjavának értékesítése,

Másfél évig tartó zárva tartás, alapos felújítás, valamint üzemeltető- és koncepcióváltás után december 8-án újra megnyitott Magyarország ikonikus étterme, a Gundel.

Az idei államalapítás ünnepe óta a nagyközönség számára is látogatható a Budavári Palota elsőként rekonstruált, díszes történelmi szobája, a Szent István-terem. Az azóta eltelt hónapok

Aki nem tölti ki a VISSZADO-nyilatkozatot, az csak jövőre, az szja bevallásában kérheti a családi adóvisszatérítést.

Az egészséges életmód térnyerésével párhuzamosan növekszik a kereslet a természetes hatóanyagokkal készített kozmetikumok iránt, melyek a téli hónapokban hatványozottan fontos szerepet töltenek be bőrünk épen

A frissen darált koriander és a narancshéj mellett kamillával fokozták a fűszerességet.

Az interaktív bemutató szombaton nyílt meg és keddig várja az érdeklődőket.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője