2025. június 19., csütörtök - Gyárfás

Eseményfigyelő

Bizonytalan időjárásban hajózunk jó ideje, és ki tudja még, meddig. Hol ismerős, hol ismeretlen vizeken próbálunk határozottan és magabiztosan kormányozni. Néha jó széllel, néha nélküle,

Augusztus 25-én, Pécelen veszi majd kezdetét a háromnapos, környezet-fókuszú fesztivál. A rendezvényt idén először, hagyományteremtő céllal rendezik meg a Kilenc bokor völgyben. A péceliek kedvenc

Szeptember utolsó hétvégéjén megrendezik az I. Sikeres Nők Konferenciáját, azaz az EmpowerHER Balatont, amely egyedülálló módon a balatoni vagy helyi kötődésű női vezetőket, vállalkozókat szeretné

Több mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében búcsúzzunk. Nincs is erre jobb alkalom,

Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett tematikus gasztrofesztivál évről évre sokezer adag sóletet vonultat fel, ám sosem ugyanúgy, sosem ugyanazt.

Felkészült szakemberek és túravezetők várják a szarvasok nászát hirdető gímbikák különleges bőgése után érdeklődőket. A Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjából, Pörbölyről 18:30-kor indulnak a túrák. 

Új stratégiát dolgozott ki a Mahart a Tisza-tavi és Tokaj térségbeli nyaralóhajózás fellendítésére: a globális események miatt elmaradó külföldi vendégek helyett a magyar családok kiszolgálására

Több mint ezerkétszáz-féle árucikkel, ezen belül főleg kedvező ár-érték arányú iskolatáskákkal, hátizsákokkal, iskolai felszerelésekkel, valamint újrahasznosított alapanyagokból készült írószerekkel készül az iskolakezdésre nyár elejétől a

Ahol a sörkülönlegességek mellé gasztroélmények, ingyenes koncertek és gyermekprogramok várják a látogatókat.

Itt az idén 30. születésnapját ünneplő Virágos Magyarország verseny legfrissebb adatai.

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Borsófesztivál, 2025. június 21.

Borsófesztivál, 2025. június 21.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője