2025. június 18., szerda - Levente

Eseményfigyelő

„A 2022-es Nagy Rajt sokkal perspektivikusabb lesz, mint a 2020-as lett volna” – fogalmazott Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

A régóta fennálló utasigények és nem utolsósorban az érintett települések visszajelzése alapján a MAHART menetrendjének palettájára két új kikötő, Szob és Verőce is felkerült. Szob

A flavonoidok elsősorban a növényekben megtalálható vegyületek, amelyek a sejtekben alapvető védelmi funkciókat látnak el: segítenek abban, hogy a növények megvédjék magukat a különböző stresszhatásoktól,

A 2021-es rendezvény témája a vészkijárat. A formabontó irodalmi program rejtélyes utazást ígér európai, japán, izraeli és török történetekbe, közös és saját menekülőútvonalak kereséséhez. Június

A zárt ajtók mögött folyamatosak voltak a fejlesztések a múzeumokban, kastélyokban és más bemutatóhelyeken, hogy amikor újra vendégeket fogadhatnak, megújult, európai színvonalú, sokoldalú kínálat várja

Bár a pandémia miatt a szokottnál később, de egy hónap múlva, július 2-án ismét lesz MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszus.

Négy napon keresztül zajló színes forgataggal, közel 20 ország önálló bemutatkozásával és csaknem 100 kiállító részvételével kerül megrendezésre az idei Utazás kiállítás március 3. és

Az elmúlt időszakban a korábbinál is jobban felértékelődött a lakókocsizás, lakóautózás nyújtotta kötetlenebb utazási forma, ahol az utazni vágyók nincsenek annyira időhöz, vagy desztinációhoz kötve.

"Vadászok, horgászok, erdészek, fegyverkedvelők, természetjárók: találkozunk később!" - szólt a Hungexpo felhívása, miután a 2021. évi eseményt át kellett tervezni az idei évre. A következő

Ismert emberek edzettek és pihenték ki fáradalmaikat Cegléden a Hotel & More Group által üzemeltetett Hotel Aquarell****-ben.

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

More details
Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

More details
Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

More details
BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

More details
Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

More details
Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

More details
Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője