2025. június 17., kedd - Laura

Eseményfigyelő

Július 10-én ismét jön a Séták Éjszakája, ahol délutántól késő éjszakáig lehet elveszni máskor bezárt kapualjak mögött, és felfedezni a város ismeretlen oldalát.

A lakosság átoltottsági aránya alapján a legtöbb helyen megszűntek a korlátozások, így július 3-tól a Hévízi Tófürdőben sem kérik a védettségi igazolványt.

Vegyél részt te is a hagyományőrző napon a Balaton várában. Az idei évben több alkalommal is változatos előadások várják a Szigligeti várba érkezőket. Az első

Tizenegyedik alkalommal rendezzük meg a Portfolio gazdasági csúcstalálkozóját, ahol gazdasági döntéshozók, vállalati vezetők, uniós szakértők, gazdaságpolitikusok, hazai és külföldi piaci elemzők találkoznak és cserélnek véleményt

Kezd talpra állni a világgazdaság a koronavírus okozta negatív spirálból. Bár a pandémia elején úgy tűnt, a megtakarítások is megsínylik a járványt, a félelem rövid

Aki idén természetközeli kulturális szórakozásra vágyik, annak a Tisza-tavi Fesztiválon a helye. A háromnapos komolyzenei rendezvénysorozat alatt biciklizés és rafting bemutató mellett élvezhetjük a fellépők

A társadalmi felelősségvállalás mellett elkötelezett vállalatként a Budapest Airport idén kilencedik alkalommal rendezi meg jótékonysági futóversenyét, a Runway Runt, amellyel a SUHANJ! Alapítványt és az

Javában zajlik a tiszavirágzás, vagyis a kérészek tömeges megjelenése a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, ahol több helyszínen is megfigyelhetjük a tiszavirágok nászrepülését.

A Budapest Airport és az Aeropark bemutatja: az éjszaka, amikor minden a repülésről szól. Izgalmas hangártúrák, hangulatos reptérlátogatások, fényárban úszó pilótafülkék, rendhagyó beszélgetések, különleges földi

Szórakoztató családi és egyben gazdasági tájékoztató valamint interaktív programokat ígér a 10. Jász-Expo & Fesztivál, amely a szervezők szándéka szerint évente kerül megrendezésre a Jászságban,

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

More details
Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

More details
Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

More details
BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

More details
Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

More details
Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

More details
Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője