2026. április 10., péntek - Zsolt

Eseményfigyelő

Tavaly is rendkívül népszerű célpont volt a Tisza-tó környékére látogatók körében a Tisza-tavi Ökocentrum. Közép-Európa legnagyobb édesvízi akváriumához a tavalyi évben 209.215-en látogattak el. Az

Január 22-én nyílt napot tart a Gyermekvasút, 10 és 16 óra között várják színes programokkal a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket Széchenyihegyen.

A Zoo Debrecen alapításának 65. évfordulója alkalmából egész évben új attrakciókkal és élményekkel várja a látogatókat. A jubileumi programsorozatot a Csicsergő Családi Nappal nyitják meg

Puha és tömör tészta, amibe szinte belesüllyed a fogunk, a szánkban pedig elszabadulnak az ízek, ahogy a lágy tölteléket vagy a finom mázat megízleljük. Klasszikus

2023. január 27. és 29. között ismét jelentkezik a közép-európai régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéje, a Jazz Showcase. A korábbi évektől eltérően ezúttal a fiatal

Zsinórban 13. alkalommal lettek a legjobbak az utazási szakma Oscar-díján. 2023-ban is a Celebrity Cruises vehette át a legjobb prémium hajótársaságnak járó elismerést a Globe Travel

Vasárnap este Fischer Ádám irányításával, a Danish Chamber Orchestra és Baráth Emőke szoprán közreműködésével indul a classic. Esterházy koncertévad a kismartoni Esterházy-kastélyban.

2023-ban elkezdi partner franchise hálózatának kiépítését a Pizza Hut Magyarországon: az alkalmi gyorsétteremlánc több új éttermet nyitna országszerte, amihez már keresik a partnereket. Ez egy

A napokban véget ért az elektronikai ipar egyik legmeghatározó eseménye a Consumer Electronics Show (CES), Las Vegasban. A CES 2023 idén is egyedülálló eseménynek számított

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szakmai munkájának köszönhetően 2023 tavaszán Budapest ad otthont a német nyelvű piacok legfontosabb luxus szakmai vásárának, a LOOP-nak, amely két

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője