2026. május 24., vasárnap - Eszter

Eseményfigyelő

A belföldi vendégforgalom alapján Budapest után Hajdúszoboszló, Zalakaros és Hévíz volt a három éllovas - írja a Termál Online.

A kormány 2024-ig 150 milliárd forint támogatást nyújt a Tokaj-Zemplén térség fejlesztésére – jelentette be a pénzügyminiszter közösségi oldalán pénteken.

De csak bizonyos településeken és a veszélyhelyzet alatt.

A Kossuth utcai szabadidőparkban már ősszel felavatták a kultúrpajtát és a kültéri konyhát, decemberben pedig befejeződött a „Pihenőhely lovaknak” című projekt megvalósítása. Egy szó mint

Több magyar termék közül választották ki a szilvalekvárt Japánban, így nem sokára a szigetország lakói is megismerhetik a hazai ízeket. A forgalmazó bízik benne, hogy

Rengeteg telítetlen zsírsavat tartalmaz, ami a szív egészségét óvja, emellett hasznos vitaminokat és ásványi anyagokat is nyerhetünk belőle: íme a lenmag pozitív egészségügyi hatásai.

16 lelkes szállodai szakács, séf, éttermes önkéntes vállalta, hogy február 21-én, vasárnap délelőtt azokért főz, akik a legjobban rászorulnak arra, hogy délben egy tál meleg

Kezdőknek és haladóknak egyaránt exkluzív és egyedülálló tudást nyújtó, online főzőkurzust indít a Lidl Magyarország, mely mindenki számára ingyenesen elérhető.

Legkésőbb jövő tavaszra befejeződik a sport- és turisztikai komplexum építése Csurgón; a 2014-ben indult fejlesztés harmadik üteme 2,96 milliárd forint kormányzati támogatást kap – közölte

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője