2026. április 9., csütörtök - Erhard

Eseményfigyelő

A fagyos téli hónapok után feltöltődés testnek és léleknek egyaránt, ha újra belakhatjuk víkendházunkat, feltámaszthatjuk a kertünket. Sokakat ilyenkor éri kellemetlen meglepetésként, hogy a szivattyújuk

A látogatók magas száma miatt a Hegyvidéki Önkormányzat arra hívja fel a Normafán kirándulni vágyókat, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett maszkviselési és a távolságtartási szabályokat

A járványhelyzetben sem állt meg az élet a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban: jelenleg három, igaz még csak online látogatható kiállítással várják az

A súlyosbodó járványhelyzet miatt további szigorításokat szorgalmaz a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége. A lakosságot többek között arra kérik, ne menjünk a hétvégén a közkedvelt

Már javában zajlanak a Fertő Part fejlesztés kivitelezési munkái. A beruházás terveinek és összképének kialakítása, a megvalósuló terek, épületek és a természet összhangja Tima Zoltán,

Hollandiában korábbi, koncerteken, illetve sporteseményeken történő tesztek után most azt vizsgálják, hogy biztonságosan megtarthatóak-e a fesztiválok a koronavírus-járvány alatt – és ha igen, milyen formában.

Mindhárom hazai autógyártó nevezete a nálunk gyártott modelljeit az Év Magyar Autója díjra, továbbá 29 modell indult a Magyar Év Autója 2021 díjakért is.

Bár évről évre felmerül az óraállítás eltörlése, és immár az EU-s állampolgárok, illetve a magyarok túlnyomó többsége is támogatja az ötletet, egyelőre nincs változás ezen

Az ipari és logisztikai (I&L) volumen mértéke elérte a rekordot jelentő 3,3 milliárd EUR-t 2020-ban, mely a teljes befektetési volumen 32%-át jelenti, derül ki a

Schiffer András tudatta közösségi oldalán a szomorú hírt: meghalt Brády Márton, a Showtime Budapest alapítója, aki olyan világsztárokat hozott Magyarországra, mint Elton John, Eric Clapton

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője