2026. január 13., kedd - Veronika

Eseményfigyelő

Létezik valahol fenn északon Nógrádban Zabar, egy eldugott kis falu a "világ végén", ami nem akármilyen rekordot tudhat magáénak; ez a kis település ugyanis a

A Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál az év első nagy futóeseménye. Valószínűleg téli időjárásra kell számítani, de előfordulhat napsütéses enyhe idő, köd, szél, hó, de akár

Az amerikai startup fejlesztése, amely önállóan szolgál fel ételeket, a pincérek munkáját hivatott segíteni.

A miskolctapolcai Barlangfürdő egyelőre csak az ilyenkor szokásos éves karbantartás miatt megy kényszerpihenőre. A működéshez szükséges feltételekről azonban új üzleti terv készül, amelyről január tizenkilencedikén

Kreatív, látványos és élvezetes interaktív kiállítás gyerekeknek és családoknak Budapest szívében, a Király utcában

Nagy kihívásokkal kell a céges csapatok vezetőinek megküzdeni. Óriási a problémahalmaz: recesszió, válság, gyorsan munkahelyet változtató csapattagok, akik térben és generációkban is egymástól távol vannak.

Számos szektor mellett a vendéglátást is alaposan felforgatta a Covid, majd azt követően a jelentős infláció, valamint az energiaárak elképesztő mértékű emelkedése. Ám, míg a

Az eseményen részt vett a 102. születésnapját ünneplő Keleti Ágnes is, akit vastapssal köszöntöttek.

Január 20-án megnyílik a közönségszavazás a European Best Destinations szervezet weboldalán Európa legjobb úti céljára. 2023-ban Magyarország legnépszerűbb desztinációjaként, az ország képviseletében Veszprém indul a

Hazánk egy 338 m2-es standon képviselteti magát, a 12. számú pavilonban, D20 standhelyen, a WINES OF HUNGARY - PERSONALLY közösségi márka arculati elemeinek megjelenítésével. A

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

More details
Business & Security konferencia, 2026. március 4.

Business & Security konferencia, 2026. március 4.

More details
VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Lépj be a Fejjel lefelé világába

Lépj be a Fejjel lefelé világába

More details
Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője