2025. szeptember 12., péntek - Mária

Eseményfigyelő

Jövő! Menő! Múzeum! címmel szeptember 25-én indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja. Az országos rendezvénysorozat idei koncepciója a tudomány és a technológia témakörök mentén lett kialakítva,

A naptári nyárnak vége ugyan, de remélhetőleg még sokáig élvezhetjük a Nap melegítő sugarait, a szeptemberi, októberi időszak pedig ideális arra, hogy felkészítsük kertünket, növényeinket

Szeptember 23-án a drivingcamp Hungary zsámbéki tanpályáján rendezik meg az „5 tengelyen-biztos kézzel!” verseny döntőjét, ahol kiderül, ki 2023-ban az év legjobb kamionsofőrje.

Az őrlés magyarországi története címmel nagyszabású kiállítás nyílt a Skanzenben. A tárlat az Uradalmi Magtár 900 m²-es épületében október 31-ig tekinthető meg.

2023. szeptember 19-én hivatalosan is megnyílt a LEDVANCE igazi kuriózumként létrejött, első közép-kelet-európai bemutatóterme, egy egyedülálló, inspiráló, okos stúdiólakás.

A híd ezúttal Rómába vezet, a fellépők névsora pedig parádés: Antonio Castrignanò, Roberta Gambarini, a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara és a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már vizsgálódik a holland Booking.com szerződési és szerződésteljesítési gyakorlata kapcsán, ám a hazai szállásadóknak még jó időbe telik helyrehozni az esetlegesen

Sváb specialitásnak, a gőzgombócnak hódolnak a baranyai Geresdlakon a XVI. Geresdlaki Gőzgombóc Fesztiválon, ahová szeretettel meghívják Önt, és kedves családját. A Fesztivál az idei évben

Ismét várnak minden kedves márkatársat és márka szerető bajtársat az immáron 28. alkalommal megrendezésre kerülő LAND ROVER Baráti Találkozóra Kisteleken 2023. szeptember 22-24. között..

XIV. Nemzetközi Veteránjármű Találkozó Pécsett 2023. szeptember 22-én 16.00 órától szeptember 24-én.14.00 óráig. 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője