2025. december 6., szombat - Miklós

Eseményfigyelő

"Augusztus 9-én, Állatkertünk 158. születésnapján mutatkozott be a közönségnek Csángó és Hargita, a nemrégiben érkezett két barnamedve. Bemutatásukkal kétéves hiányt pótlunk, hiszen barnamedvéket utoljára 2022

Augusztus 12-én, hétfő délután landol a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtéren a párizsi olimpiáról hazaérkező Aranygép. A játékok hőseit 16 óra után a Puskás Szoborkertben köszönti a

Kastélyvilág elnevezéssel tematikus mobilalkalmazás készült belföldi turisták számára, amelyben 22 megújult kastély, vár naprakész információi, programajánlói, nyitvatartási ideje, valamint komplex térképes tervezőprogram és online jegyvásárlási

A Balatonlellei Borhéten a helyi borok és gasztronómiai fogások mellett szórakoztató programok, és esténként ingyenes koncertek várják az érdeklődőket. A Lellei Borhét elsődleges célja a

A múlt évi sikereknek köszönhetően idén harmadjára is megrendezésre kerül a Debreceni Virágkarnevál legzöldebb eseménye, az ingyenesen látogatható BOTANICA Expo, virág- és kertészeti kiállítás és

Idén is egyhetes programkavalkáddal vár az ország egyik legnagyobb fesztiválja, a Debreceni Virágkarnevál. Az elmaradhatatlan virágkocsik, és a hazai és külföldi tánccsoportok mellett komoly- és

V. Liget Fesztivál Óbudaváron 2024. augusztus 10-én. Délben lecsófőző versennyel indul a program, este pedig fellép a Soulblaster és a Peet Project. A belépés díjtalan!

A Szent István ünnepe köré szervezett összművészeti fesztivál a történelmi főváros legfontosabb eseménye, amely minden esztendőben igazi kulturális csemegékkel várja a fehérváriakat és a városba

A székesfehérvári Királyi Napokat megelőző napok is kínálnak látnivalót: augusztus 11–13. között ismét lesz Mézünnep a belvárosban.

2024. augusztus 9-11-ig feldübörög a BIMMER PARADE, Magyarország egyik legújabb BMW találkozója és fesztiválja. A bérletes vendégeket már csütörtök késő délutántól várják. Az információink alapján egész

BETA decemberi Shopping Party!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Mozgó Múzeum – fénybusszal Budapesten

Mozgó Múzeum – fénybusszal Budapesten

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Találkozás a Mikulással a Fővárosi Állat- és Növénykertben, 2025. december 6.

Találkozás a Mikulással a Fővárosi Állat- és Növénykertben, 2025. december 6.

More details
Adventi hétvégék a Millenárison, 2025. december 6. és 13.

Adventi hétvégék a Millenárison, 2025. december 6. és 13.

More details
Figyelem, felvétel! Élőzenés hiphop beatmaking & szövegíró workshop, 2025. december 7.

Figyelem, felvétel! Élőzenés hiphop beatmaking & szövegíró workshop, 2025. december 7.

More details
Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban, 2025. december 31.

Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban, 2025. december 31.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője