2026. június 9., kedd - Félix

Kétmillió dollárt (644 millió forintot) segített összegyűjteni Leonardo DiCaprio a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került kongói Virunga Nemzeti Park megmentésére létrehozott alap elindításához.

A reneszánsz mester halálának 500. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást három nappal a megnyitó után be is kellett zárni a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korlátozó intézkedések miatt.

Budapest szomszédságában, Szadán bárki testközelből találkozhat tevével, elefánttal, zebrával, zsiráffal, sőt meg is etetheti őket répával az autó lehúzott ablakán át.

Újságírószakma a COVID-19 idején: bizonytalanság, túlélés, kiszolgáltatottság

Az elmúlt több mint 12 év alatt a kezdeti 20 sportághoz képest legutóbb, már 109 sportág képviseltette magát a Nagy Sportágválasztó rendezvényen. Évről évre gyerekek, szülők ezrei látogatnak ki, hogy kipróbálják vagy akár kiválasszák melyik a számukra ideális és szimpatikus sportág.

Csehország május 26-tól újra szabaddá teszi államhatárainak átlépését, az ellenőrzések ezután már csak szúrópróbaszerűek lesznek. Jan Hamácek belügyminiszter Twitter-bejegyzése szerint erről hétfői ülésén döntött a cseh kormány.

Állami segítség nélkül a koronavírus-járvány miatti bezárást nem fogja tudni átvészelni a londoni Globe Színház - figyelmeztetett a teártum a kormányhoz eljuttatott dokumentumában.

Az izraeli Technion anyaga előbb elveszi a vírus fertőzőképességét, majd elemeire bontja a kórokozó egyik legfontosabb részét. Állítják: hosszú időn át is hatásos.

Május 31-ig lehet felhasználni a rezsiutalványokat, és ezt csak a postán lehet intézni - hangzott el az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján.

A 3D-technika és az avatárok segíthetnek a rendezvényszervezőknek, a cégeknek és a felhasználóknak.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője