2025. június 21., szombat - Alajos

esztergomAz új kenyér ünnepe előtti napokban vásározók, kézművesek, táncosok és zenekarok veszik birtokukba a rögbi pályát. A zene és tánc mellett a hazai borászat kiemelkedőbb pincészeteinek széles borválasztékával ismerkedhetünk, esténként pedig az ország leghíresebb könnyűzenei produkciói szórakoztatják a tisztelt nagyérdeműt.

tatai barokkA Barokk Fesztivál egyik alapvető célja Tata csodálatos természeti adottságait kihasználva, gyönyörû barokk épületekben, templomokban minél nagyobb közönségnek megmutatni mûvészeti kincseinket, értékeinket.  A fesztivál öt művészeti műfajban kínál színvonalas programokat az érdeklődő művészetbarátoknak: zene, képzőművészet, tánc, irodalom, színház.

halesbor2016. augusztus 18-21. között Hajdúböszörményben huszonharmadik alkalommal kerül megrendezésre a Hajdúhét Kultúrális Fesztivál. Élményekben gazdag programokkal várják az érdeklődőket. Az esti koncertek fellépői – Aznaposok, Balkan Fanatik, Nyughatatlan, Neoton, Kowalsky meg a Vega, Péter Szabó Szilvia, Csicseri és Borsó, Zenevonat az LGt legendáival – is remek zenei kikapcsolódást ígérnek,

szlvalekvarA hagyományokhoz híven, 2016. augusztus 19–20. között ismét várják a vendégeket és a résztvevő településeket a közös lekvárfőzésre, ahol „a végtermék” mellett legalább annyira fontos a jó hangulat, a közös mulatozás. A versenyen több főzőcsapat gondoskodik a régi, népi hagyomány felelevenítéséről.

szamarfulA Zsolnay Kulturális Negyed immár az ötödik nyarat zárja ingyenes családi fesztiváljával. A hagyományos szünidő-búcsúztató rendezvény középpontjában a gyermekek, az önfeledt közös játék és szórakozás áll! Pécs kulturális városrésze óriási játszóházzá változik: kreatív- és sportfoglalkozások, zenés, bábos, színházi előadások, szuper gyerekkoncertek, no és egy vadonatúj csúszda várnak Sanyi csacsi barátaira.

fesztivalKecskeméten augusztusban újra megnyitja kapuit a kultúra, a hagyományok és a gasztronómia hete. A város egyik legnagyobb múltra visszatekintő programsorozata 1934-ban vette kezdetét, amikor Móricz Zsigmond élő rádióadásban üdvözölte be az első Hírös Hetet, mint a kecskeméti hagyományok és értékek ünnepét.

csacsi„Állati” hétvégével várja a családokat augusztus 20-21-én a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendrén. Két napon keresztül a paraszti gazdaság jószágai lesznek a programok főszereplői, és izgalmas bemutatókon keresztül, mókás feladatok segítségével ismerkedhetnek a látogatók a háziállatokkal.

A Gunarasi Gyógy- és Strandfürdő egy 8 hektáros parkban található. A gunarasi vizet 1977-ben gyógyvízzé nyilvánították, ezzel az üdülőterület 1981-től gyógyfürdővé vált. A 62 °C-os, jelentékeny fluorid-tartalmú alkáli-hidrogénkarbonátos hévíz és a felújított gyógyászati részleg kiváló szakembercsapata változatos gyógykúra-programokkal áll rendelkezésünkre egész évben.

Az Élménybirtok interaktív középkori tematikus park, teljes körű szolgáltatást nyújtó történelmi, szórakoztató témapark, ahol mindhárom generáció megtalálja a számára fontos értékeket és kikapcsolódási lehetőségeket. Az Élménybirtok célja, hogy tematikus tereivel és programjaival élményt, elfoglaltságot, azok révén pozitív életérzést nyújtson a látogatók számára.

Ismerkedj meg az égbolt csodáival szabad szemmel, nyerj betekintést a világűr rejtelmeibe a 3D moziban, és szállj fel egy Boeing 737-essel a világ bármely repülőteréről! Alsómocsolád község különleges élményeket kínál az égbolt, a világűr és a repülés rajongóinak. A Planetárium az egész család számára betekintést nyújt az univerzum rejtelmeibe.

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Borsófesztivál, 2025. június 21.

Borsófesztivál, 2025. június 21.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője