2026. május 24., vasárnap - Eszter

gyermekvasutA Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton augusztus 19-én tartják a 20 kilométeres éjszakai teljesítménytúrát. Az útvonal érinti a Gyermekvasút minden állomását, valamint a környék főbb látványosságait. A túra szintideje hét óra. Nevezni a rajtnál lehet, szombat este 19 és 21 óra között, a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthon előtt. 

gyuttmentMi, vidékről álmodók és vidéken álmodók, Lesz-Gyüttmentek és Már-Gyüttmentek közösen fogalmazzuk, közösen tervezzük meg ezt az új Életet. Egy olyan életet, amiben a sarat nem kikerüljük, hanem otthont építünk belőle. Amiben a gazt nem irtjuk, hanem levest főzünk belőle. Amiben ha azt kérdezik, mennyi tőkénk van, úgy felelünk: egy tucat hárslevelű és néhány leányka.

sajtMagyarország egyik legrégebbi regionális fesztiválja az idén 81 éves Kecskeméti Hírös Hét. Ezzel egyidőben rendezik meg az  Élelmiszeripari Kiállítást  és Termék és Kézműves Vásárt, amelyen a térség 20 települése mutatkozik be egy nagyszabású térségi seregszemlén több mint 200 értékesítővel és kiállítóval.

nyar2017. augusztus 26-án egész napos ingyenes nyárbúcsúztató városi rendezvényt tartanak Budaörsön a a Szabadság út lezárt szakaszán. Sok színes programmal és remek koncertekkel.várnak minden érdeklődőt. Az idei évi program 3 szuper gyerekkoncerttel is kedvez a kicsiknek és nagyobbaknak.

kamion1A Kamion Európa-bajnokság az FIA égisze alatt működő nagyszabású nemzetközi versenysorozat, melyet legelőször 1985-ben rendeztek meg Rendezvényünk nem csak a motorsport rajongóknak szól, ugyanis a versenyhétvégén számos izgalmas program várja a családosokat is egyaránt.

kapalogepA 2017-ben megalakult Sárosd Kapa-Kupa Kapálógép Motorsport Egyesület szervezésében kerül megrendezésre augusztus 26-án egy különleges rendezvény, a Sárosd Kapa-Kupa viadal. Egy cseppet sem hétköznapi programmal készül idén is Sárosd: harmadik alkalommal rendezik meg a Kapa-Kupát, a kerti erőgépek és kormányzóik csatáját. De lesz sok más program is...

nemeztivagtaKecskemét város jóvoltából tavaly a Hírös Vágta olyan környezetbe költözhetett, amelyet kifejezetten lovak és lovasok részére építettek. A rendezvényt ezúttal is ezen a patinás helyszínen rendezzük meg. Az Izsáki úton levő Rudolf laktanya a 8. Tersztyányszky huszárezred számára készült 1887-ben Lechner Ödön tervei alapján.

titanic kiallitasFelfedezhetjük a Titanic titkait és átérezhetjük a múlt század elejének varázslatos hangulatát! Az egyedülálló kiállításon több száz eredeti műtárgyat mutatnak be a híres hajóroncsból. Az egyes kiállítási területeken megtekinthetők többek közt a hajó technikai felszerelései, bútorok, valamint az utasok személyes tárgyai, például ruhák, ékszerek és pénztárcák.

prezentacioSegítség! Növekszünk! S mindezt 2017-ben, a rohamos technológiaváltás, a közösségi létezés, a munkaerőhiány világában. A növekedés öröm és gond és veszély is egyszerre. A cég gyors növekedésével lépést tartva változtatni szervezetet, vezetést, munkastílust, technológiát, gondolkodásmódot, cégkultúrát, transzparenciát – nagy kihívást jelent.

paprika"Csípd ki magad, és hozd el a paprikádat!” hirdették az első alkalommal, a második azt ígérte, hogy kétszer fog csípni, a harmadik már egész napos programot kínált. A Negyedik viszont már Olimpiai nap lesz Nagymaroson, „Éld át a szenvedélyt” ez az olimpia jelmondata, mit mondhatnánk erre? Aki eljön, az szintén egy szenvedélynek a rabja a csípős ételeké és csípős paprikáé.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője