2025. augusztus 21., csütörtök - Sámuel

varjatekok hollokoMesebeli nap lesz ez a várban, jelmezbe öltözött hercegnőket, királylányokat, várkisasszonyokat, hercegeket, királyfiakat és vitézeket várnak, hogy birtokba vegyék a hollókői várat. A középkori hangulatba csöppenő apródok megismerkedhetnek a lovagok fegyverzetével, ruházatával. A gasztronómiai ízkavalkád mellett a résztvevők bekapcsolódhatnak a viadalokba, várostromba.

vofelyA sárközi lakodalmak napja szerda volt, tehát a készítőt már vasárnap megkezdték és általában egy hétig tartott a lakodalom. A lakodalomra egész héten készültek a faluban. Rokonok, barátok jártak a készítőbe, ahol süteményt sütöttek, tyúkot vágtak, stb. Az örömszülők természetesen a készítőben segítőket is vendégül látták.

grill2017. július 14-15. között rendezi meg Cserkeszőlő Önkormányzata a XI. Cserke Vitéz Napokat, ahol hagyományőrző programokkal, a vidékre jellemző ételekkel-italokkal várják az érdeklődőket. A fesztiválon megválasztják Cserkeszőlő Szépét. Bemutatkoznak a borvidékek, gasztronómiai és kulturális programokon szórakozhatnak a vendégek.

fesztival tizforrasTíz napon át koncertek, előadások, képzőművészeti kiállítások, szabadtéri filmvetítések, kézműves foglalkozások, ökotúrák várják közönségüket a Fertő-táj legnépszerűbb fesztiválján! Hegykő mellett programokat szervezünk Fertőhomokon, Hidegségen, Nagycenken, Fertőszéplakon, Fertődön és Sarródon.

nagyvazsonyIdén is megrendezésre kerül Nagyvázsonyban a Hazajáró Napok, amelynek többek között a Duna TV Hazajáró Magazinja mellett a Csíki Sör lesz az együttműködő partnere. A július 12-16. között megrendezésre kerülő eseménysorozaton tartják a Kinizsi Szövetség találkozóját is, melyet a Magyar Kormány a Bethlen Gábor Alapon keresztül is támogat.

fesztival velenceAz elmúlt években megszokottak szerint július utolsó előtti hétvégéjén (július 22-én)  ismét megrendezik a Kemencei Erdei Múzeumvasút kisvasúti napját. Programjaik közt járműbemutató, szőrös dízel és modellbemutató és jazz koncert is megtalálható lesz - tudta meg az Esemény Menedzser. Érdemes bejegyezni ezt a napot naptárunkba.

betyarIdén tizenhatodik éve gyűlnek össze a betyárok a Kondorosi Csárda mellett, hogy az 1740 körül, nyolc út találkozásánál épült titokzatos Betyár búvóhely mellett hódoljanak a betyár hagyományoknak és a gasztronómiának. A Dél-alföld legjelentősebb puszta csárdája mellett ma is ugyanúgy csergetik az ostort, ugratják a lovaikat a betyárok.

sorVégre beindult a nyár és a Serfőző különítménye szokásukhoz híven immáron harmadik alkalommal költözik le a "legkedveltebb balatoni üdülőhely" címét többszörösen elnyerő Alsóörsre, hogy az ott lakók és ott nyaralók legnagyobb örömére elárasszák a Sirály Parkot a legfinomabb hazai és európai sörremekekkel.

palotajatekokAz Úr 2017. esztendejében, július havának második hetében 7-8-9. napján fényes ünnepség veszi kezdetét a visegrádi királyi palotában. A magyarok királya, Károly vendégül látja a csehek királyát és ennek fiát, a morva őrgrófot, a lengyelek királyát, bajvívó vitézeiket és díszes kíséretüket. Ez az esemény nem más, mint a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok.

lovagitornaA középkorba repíti vissza a látogatókat a XVIII. Csókakői Várjátékok programsorozat a Vértesben. Haditorna-bemutatók, lovagi torna és korhű jelmezekbe beöltözött hagyományőrző csoportok szórakoztató programjai várják a vendégeket. Minden érdeklődőt szeretettel várnak! Kalandra fel, irány Csókakő szeptember 9. és 10. között!

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője