2025. augusztus 21., csütörtök - Sámuel

szentendre1A fesztivált – immár 12.alkalommal- minden évben a nyár utolsó hétvégéjén rendezik meg a város kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek, művészeti egyesületeinek és üzleti vállalkozásainak összefogásával. A rendezvény célja, hogy Szentendre megmutassa sajátos értékeit, s néhány napra késő esti, igazi mediterrán élet töltse meg a belvárost.

vadasznapA kormány a következő években 387,5 millió forintot fordít a 2021-es vadászati világkiállítás megrendezésére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke tavaly februárban jelentette be, hogy - 1971 után - Magyarország 2021-ben ismét vadászati világkiállítást rendez.

magyarA 2020-as Dubaji Világkiállításon történő magyar részvételről döntött a kormány; a szervezési és lebonyolítási feladatok ellátásáról a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) gondoskodik. A hétfői Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározat szerint a külgazdasági és külügyminiszter feladata, hogy jelezze Magyarország részvételi szándékát a Dubaji Világkiállításra.

burg3A Herényi Kulturális és Sportegyesület 2017. augusztus 5-én egynapos kirándulást szervez a pinkaóvári Burg fürdőtóhoz. A magyar határtól alig pár kilométerre, Brug falu mellett található a Badesee Burg, egy szépen karbantartott, úszásra, strandolásra kitűnően alkalmas tó. A tó vize nyáron 23-27 fokos, medre aprókavicsos.

bringa„Az Alföldnak aranya, legszebb megye Baranya!"  A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság készített egy térképes ajánlót „Villánytól az Ormánságig két keréken" címmel kerékpáros túrázók részére. A szórólap elsősorban a térség természeti értékeinek megismerésére koncentrál, de emellett a kiemelkedő kulturális, történelmi nevezetességeket is felsorolja.

sumegA Sümegi Vár az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori erődje, amely a környezetéből magasan kiemelkedő kopár hegytetőre épült. Látogasson el az ország egyik legszebb középkori várába, élje át a kor hangulatát, tekintse meg kiállításokat, vegyen részt az  egyedülálló programokon!

diosgyorivar3A  Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület bemutatói tekinthetők meg augusztus első hétvégéjén. Az Egyesület Mátyás király uralkodásának időszakát jeleníti meg. Viselettörténeti bemutatót, gyalogos párviadalokat, muskéta sortüzet mutatnak be a Diósgyőri várban. A fellépések szüneteiben megtekinthető egy középkori katonai tábor is.

pilisborosjenoImmáron kilencedik alkalommal rendezik meg a Pilisborosjenői Várjátékok rendezvényt, amely számos érdekes programmal várja a családokat. Lesz íjászat, bábszínház és kirakodóvásár, ízek világa - hagyományos étkek tárháza valamint számos fellépő is ellátogat majd a rendezvényre. A kicsiket lovagoltatás, rovásírás tanítás és játszóház, míg a felnőtteket különleges koncertek várják.

tuzijatekIdén megújítják az augusztus 20 -i ünnepi tűzijáték struktúráját és koncepcióját - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Kara Ákos kiemelte: az utóbbi évek leglátványosabb tűzijátékára készülnek.

szigetvarA nagy sikerre való tekintettel 2017. augusztus 4-5-én ismét megrendezésre kerül a II. Szigetvári Ostromnapok Fesztivál, melynek helyszíne a Szigetvári Vár. A programokat tekintve minden korosztály igényeit kielégítve lesz kézműves vásár, gólyalábas vásári forgatag, színes gyermekprogramok, élőzenei koncertek, színvonalas hastáncbemutatók.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője