2025. június 21., szombat - Alajos

borfesztA Balatonlellei Borhét Villáműző Szent Donátnak, a szőlőhegyek védőszentjének tiszteletére rendezik meg a lellei szőlősgazdák minden év augusztusában. Idén Balatonlellei Borhete t2017. július 28 -augusztus 6. között kerül megrendezésre. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

koszegivarTizedik alkalommal szervezik meg a Kőszegi Ostromnapok rendezvényeit, melyek idén is több hétvégén zajlanak. A várvédők felkészültek az ostromra, hogy augusztus első teljes hétvégéjén siker reményével fogadhassák a Kőszegre érkező törököt és a várhatóan szép számú turistasereget.

retesAz elmúlt évekhez hasonlóan a legváltozatosabb színpadi programok mellett rétes vásár (a készlet erejéig!), kézműves vásár, kiállítások, gyermek játszóházak várják a közönséget 2017. augsuztus 5-én Vasváron. Lesz alakformáló edzés Rubint Rékával, majd délután koncertek várják az érdeklődket.

oldmotorA hét éves Tósokberéndért Egyesület hetedik nagyszabású nosztalgia jármű fesztiválját szervezi augusztus 4-5- én Tósokberénden az Ajka Kristály SE sportpályán. Negyedikén 21 órától hajnali kettőig Retro Discoval indítják a két napos rendezvényt. Másnap reggel nyolc órától várják a járműveket és gazdáikat. Regisztrálni lehet az egyesület honlapján és a helyszínen.

kinizsipalKinizsi Pál a Mátyás királyról szóló meséknek, mondáknak is legendás alakja volt. Már az ő emlékéért is érdemes ellátogatni Nagyvázsonyba. Repüljünk vissza kicsit az időben, érezzük át a korabeli hangulatot, a lovagkor izgalmait! Még hatásosabb lesz az élményünk, ha részt veszünk a nyáridőben naponta megrendezett reneszánsz várjátékok egyikén.

csillagvarA Balaton nyugati csücskében található a Festetics grófok vadászvára, a Csillagvár. A csillag alaprajzú épület a világon egyedülálló. A múzeumban középkori életpanoptikum, állatsimogató, huszárbaba gyűjtemény és még sok érdekesség látható. Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Csillagvári Várjátékok, mint minden évben idén is igyekszünk minél változatosabb, színesebb programokkal elkápráztatni vendégeinket.

savariaSavaria-Szombathely az egyetlen település a Kárpát-medencében, mely római kori alapítása (Kr. u. 43) óta folyamatosan lakott, s egyben a mai Magyarország legrégibb városi rangú települése. E páratlan történelmi és fizikai alapokra épül Szombathely legnagyobb volumenű, leglátogatottabb kulturális-szórakoztató eseménye a Savaria Történelmi Karnevál, melynek története évtizedekre nyúlik vissza.

hollokoAugusztus 20-án középkori hangulatba repülhetünk vissza Hollókő váránál. Akik eljönnek láthatják a fegyveres harcok s csaták hiteles forgatagát, a mutatványosok boszorkányosságát, s a gyönyörű táncosokat, hallhatnak reneszánsz zenét és királyi lakomában lehet részük.

siklos2017.augusztus 12-13-án hagyományőrző hétvégére kerül sor a Siklósi Vár évszázadaiból a római kortól a II. Világháborúig. Egész hétvégén nagyszerű programok követik egymást: katonai és fegyverbemutatók, solymászat, interaktív programok, koncert, sőt még római kori pénzverés és  lovagoltatás is lesz a Siklósi Várban.

koszeg2A 2007. évi első Ostromnapok óta ez a hónap elképzelhetetlen Kőszegen katonai hagyományőrzés, történelmi emlékezés és egy mindenkit megmozgató nagy közös játék nélkül. A városi szervezetek mind összefognak, hogy jelmezt öltve együtt emlékezzenek I. Szulejmán török császár és Jurisics Miklós várkapitány összecsapására.

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Borsófesztivál, 2025. június 21.

Borsófesztivál, 2025. június 21.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője