2025. június 18., szerda - Levente

kutatokAz idei évben új kötösbe bújik a Kutatók Éjszakája! Az ország 50 városában, több száz helyszínen válogathatnak majd kicsik és nagyok az inspiráló programok közül.  Az Európai Unió Bizottsága több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára ezt a kezdeményezést, hogy Európa-szerte megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt.

pogacsaKétegyháza az Alföldön, Békés megye délkeleti részén, a Gyulai kistérségben fekvő nagyközség. Több éve nagy sikerrel rendezik meg településen nyaranta a Pogácsa Fesztivált. Idén is keresik az év pogácsáját, a vállakozó szelleműek nevezhetnek az év pogácsa szobrász versenyre is. A gasztonómia mellett kulturális programok is színesítik a rendezvényt.

alvasA már nem új, mosott, de egyébként hibátlan szállodai ágyneműk és törölközők jótékony célú újrahasznosítását kezdeményezte a Westin hotellánc. A textíliákból pizsamát és más textilárut varratnak, amit vagy szegény sorsú gyermekeknek adnak, vagy eladnak, és a bevételt jótékony célra fordítják.

lovagitornaHagyományőrző és lovasversenyekkel, kiállításokkal, tudományos előadásokkal és több mint száz hagyományőrző csoport bemutatkozásával várja idén Bugacon a Kurultaj, Európa legnagyobb lovas hagyományőrző fesztiválja a látogatókat augusztus 10. és 12. között.

rendezveny biztositasA nyár a kültéri programok időszaka. Tavasztól őszig egymást érik a fesztiválok, rangos sportesemények és számos egyéb rendezvény, felvonulások, parádék, melyek nem ritkán a többtíz-, vagy akár többszázezres tömeget mozgathatnak meg.

szivoszalTe is észrevetted, hogy a vendéglátóhelyeken már kérés nélkül is tesznek az italodba szívószálat? De vajon hova kerül ez a rövidéletű luxuscikk? Jó esetben hulladéklerakókba, néha a szelektív gyűjtésen keresztül újrahasznosítják, és sajnos nagyon gyakran tengerekben, óceánokban, tavakban végzi, ahol súlyos károkat okoz a vízi élővilágban.

alacsony munkanelkulisegA nagyon alacsony munkanélküliség, a dinamikus fejlődés, a kivándorlás és a szolgáltatóipar gyors fejlődése akut munkaerőhiányt hozott létre a közép-kelet-európai régió 6 országában, a Colliers International, globális iparágvezető ingatlan ügynökségi szolgáltatásokat nyújtó vállalat legfrissebb kutatási beszámolója, a “CEE Labour Force Riddle” szerint.

social media nagy1A ti elérési adataitok is folyamatosan romlanak? Szeretnéd megtudni, hogyan használd másként a Social Media felületeit a megváltozott, romló paraméterek mellett, sokkal eredményesebben? Mert még mindig a legolcsóbb hirdetési és marketing felület a Social Media. B2C-ben magasan vezet a Facebook,

vallaltvezetoIsmét HR konferencia: ez alkalommal a kékgalléros kihívásokat vesszük górcső alá! Szakmai konferenciánkon a kékgallér-világban tapasztalható, HR-eseket érintő nehézségekről hallhatnak a résztvevők. Foglalja le helyét már most, hogy értesülhessen a szakmát érintő és mozgató kérdésekről!

coachingWorkshop hr-eseknek, coaching szemléletű vezetőknek és coachoknak – mindenkinek, akinek fontos a folyamatos fejlődés és tudásának sokszínűsége! Sok vezető és hr-es kerül időnként mentor, tanácsadó vagy coach szerepbe, akár akarja, akár nem. A people managementbe sok olyan terület is beletartozik, amivel korábban nem találkoztak a szakemberek.

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

More details
Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

More details
Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

More details
BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

More details
Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

More details
Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

More details
Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője