Friss hírek

Promóció

Alkotóművészeti pályázatot hirdet a MANK vidéki városokban

Alkotóművészeti pályázatot hirdet a MANK vidéki városokban

Eseményfigyelő 823

A beérkezett pályaműveket művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri értékeli.

Kép/Test/Lét címmel három megyeszékhelyen, három különböző, de az emberi test kultúrájához, szépségéhez, erejéhez kötődő tematikában hirdet meg alkotóművészeti pályázatot a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft (MANK).

A MANK a résztvevő társintézményekkel közösen kiállításon mutatja majd be a legjobb alkotásokat Szolnokon, Miskolcon és Veszprémben a járványhelyzet elmúltával – közölte a MANK szerdán.

Mint írják, elsőként Veszprémben jelent meg a pályázat június 30-ai határidővel, de rövidesen Szolnok és Miskolc is csatlakozik a felhíváshoz.

A program keretében a MANK Veszprémben a Művészetek Házával közösen hirdette meg a Test/Harmónia nevű felhívást az emberi test harmóniáját, az emberi mozdulat esztétikumát ábrázoló alkotások létrehozására, bemutatására – olvasható a szerdai közleményben.

A pályázat célja, hogy a „jelentős vidéki művészközösségeknek megjelenési lehetőségeket biztosítson, támogassa a művészek lokális megszólítását és közösségé formálását, ezáltal a különböző művészeti területek közötti összhang megteremtését.

További cél, hogy a színvonalas körülmények között megvalósuló megmutatkozási lehetőségek alkalmat teremtsenek a művészeknek a közönséggel való találkozásra, a helyi és térségi művészeti élet erősítésére” – írják.

A veszprémi felhívásra pályázatot nyújthat be „minden olyan képző- vagy iparművész mint magánszemély, aki már igazolhatóan önálló művészi tevékenységet tud felmutatni, és Veszprém és/vagy térségéhez köthető művészi életúttal rendelkezik”. Egy pályázó egy műalkotással (festmény, grafika, szobor, egyéb technika) pályázhat.

A pályázatokat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várják június 30-ig szakmai önéletrajzzal, a pályamű bemutatásával és a pályaműről készült jó minőségű fényképpel.

A beérkezett pályaműveket művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri értékeli.

Mint írják, tekintettel a jelenlegi koronavírus-helyzetre, a zsűri által kiválasztott munkákat bemutató kiállítás megvalósításának időpontja még bizonytalan.

A közlemény szerint a közeljövőben jelenik meg a szolnoki pályázat Legyőzött határok alcímmel, amely az emberi test teljesítőképességének határait hivatott bemutatni, ábrázolni, középpontba helyezve az artista hagyományokat és a testi erőt igénybe vevő műfajok bemutatását.

Miskolcon a Teljesítmény alcímű pályázati kiírás a sport témája köré rendezve a test teljesítőképességének bemutatását célozza meg a sport kulturális, szociokulturális, történelmi vetületeire reflektálva, pszichológiai hatásaira is figyelmet fordítva.

„A Test művészi megjelenítése, használata, reprezentációja, a test ábrázolásának hagyományai olyan távlatokat nyitnak a művészi kifejezés számára, mely alkalmasnak bizonyul arra, hogy megfelelő és változatos kiállítási és rendezvény-alapanyagot szolgáltasson.

A pilot projektként megvalósuló három rendezvény a testkultusz és a testábrázolás három különböző aspektusát mutatja majd be” – idézik a közleményben Tardy-Molnár Annát, a MANK ügyvezetőjét.

A közleményben felidézik, hogy a MANK 2019-ben két galériában szervezett havonta újabb és újabb kiállítást Szentendrén, valamint vidéki bázishelyszínein (Kecskemét, Hódmezővásárhely, Zsennye) szervezett kulturális programokat és rendezvényeket.

„Ezeken keresztül megerősítettük jelenlétünket és a művészek közötti kohéziót, a művészeti intézmények és az alkotók közötti párbeszédet is elősegítettük, melyből mind a település mind a művész egyaránt profitálhatott.

Mindezek a tapasztalatok arra ösztönöztek minket, hogy kiterjesszük a MANK művészetszervező tevékenységét a vidék városai felé, hogy az adott helyen alkotó művészek koncentrált figyelmet és minőségi körülmények között megvalósuló megmutatkozási lehetőséget kaphassanak” – tette hozzá az ügyvezető.

(Forrás: feol.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik