Kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható a péntek délután megnyíló budapesti adventi és karácsonyi vásár a Vörösmarty téren.
Nemzetközi szinten is korszakalkotó ötlettel várja tavasztól a látogatóit a Széll Kálmán téren létesített Pénzmúzeum.
A koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezése érdekében november 20-án szombattól visszatér az év első felében már megszokott maszkviselés a zárt helyiségekben és az egészségügyi dolgozók számára kötelező a megerősítő harmadik oltás…
Miközben a Pécsi Tudományegyetemen egy új, az eddigiektől eltérő működésű, fehérje alapú oltást fejlesztenek, az intézmény laborjaiban egy koronavírus elleni tabletta mellett egy orrspray is állatkísérleti fázisba jutott.
Őfelsége Sheikh Mohammed bin Rashid Al Maktoum, az Egyesült Arab Emírségek alelnöke és miniszterelnöke, valamint Dubaj uralkodója látogatást tett a Magyar Pavilonban.
Megújult, digitális formában a jövő évtől újra elérhető lesz Magyarországon a népszerű és közismert étkezési juttatás, a Ticket Restaurant – jelentette be Szendrő Tamás, az Edenred Magyarország ügyvezető igazgatója egy…
Az élő rendezvények voltak a legelsők, amelyeket lenullázott a járvány. Egyik napról a másikra állították le a rendezvényeket, ezzel együtt egy csapásra szűnt meg több ezer, ezek lebonyolításán dolgozó szakember…