2026. január 17., szombat - Antal

Események

Magyarország történetének legnagyobb blues fesztiválját rendezik 2023. április 13. és 16 között Európa Kulturális Fővárosában, Veszprémben, ahol négy Grammy-díjas előadó, közel 40 fellépő és több mint 50 koncert, valamint kiállítások…
Léleknek szóló üzenetet rejtett új kollekcióiba két magyar márka. Pszichológiai előadással egybekötött divatbemutatón láthatta először a közönség két magyar márka, a Pomme Verde és a Hellobaby új kollekcióit. Corata Mónika…
Az Év Szaloncukra kategória első helyén a gyulai Kézműves Cukrászda Forralt boros szaloncukra végzett, második helyen a balatongyöröki Promenád Kávéház "Frizzy" mogyorós-robbanócukorkás szaloncukra végzett, míg a harmadik helyen idén harmadik…
Szombaton ismét megnyitja kapuit az adventi vásár Szentendre fő utcáján, a Dumtsa Jenő utcában, ahol gasztronómiai, kézműves és iparművészeti termékeket kínálnak december 24-ig – tájékoztatott a Szentendrei Kulturális Központ.
A budapesti Stúdió K Színház Heilbronni Katica című előadásával kezdődik péntek este az idei Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál Szabadkán, amely november 25. és 30. között tíz előadással,…
Kihirdették az Év bejglije verseny győzteseit: a kesztölci Erika Cukrászdáé lett az év diós bejglije, a szegedi REÖK Kézműves Cukrászdáé az év mákos bejglije, ínyenc kategóriában pedig a balatongyöröki Promenád…
Bezárt a legendás Hauer Cukrászda a Rákóczi úton, mert üzemeltetői nem bírják fizetni a megnövekedett költségeket. A hírt közösségi oldalukon jelentették be.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Interaktív séta a Magyar Zene Házában

Interaktív séta a Magyar Zene Házában

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

More details
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője