2025. június 21., szombat - Alajos

Események

A Szabadságvágy című alkotást november 11-én tűzi műsorára a Super TV2, majd könyv formájában is megjelenik.
Régi hiányosságot pótol be a kormány az új döntésével, miszerint január elsejétől akár 10 millió forint CSOK-támogatást is kaphatnak a három gyermeket vállaló vagy már nevelő családok tetőtér-beépítésre.
A koronavírus-járvány az élet minden területén újfajta gondolkodásmódot igényel, mert a váratlan helyzet kibillentette a cégek, szervezetek működését a megszokott mederből.
A javaslat szerint az alap nagyobbik részét a főváros és a budapesti kerületek adnák össze 45-45%-ban az eddig elmaradt támogatások fejében. Az elképzelés szerint a kormányzat pedig a maradék 5…
Így a tervezett a 12 helyszín helyett csupán egy lenne. Az okot aligha kell magyarázni - írja a hvg.hu. A Le Parisien azt írta, az UEFA-ban komoly kétségek merültek fel…
Indul a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa „Jó bor" edukációs kampányának második szakasza, amely az elsőhöz hasonlóan a fiatalokat, kezdő borfogyasztókat célozza meg és új tartalmakkal hívja fel a figyelmet a minőségi…
Üresen kong Brüsszel uniós negyede: a járványügyi korlátozások miatt nincsenek konferenciák, a környék és a város üzleti szállodái pedig a csődtől félnek. 

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Borsófesztivál, 2025. június 21.

Borsófesztivál, 2025. június 21.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője