2026. január 15., csütörtök - Lóránt

Események

Az állatkerteket szeretők körében a Durrell név igen jól cseng, ráadásul a Miskolci Állatkertet ismerők tudhatják, hogy a világon elsőként nálunk került leleplezésre az ismert zoológus és író, Gerald Durrell…
A Netflixen debütál a hétszeres világbajnok legenda családja által is támogatott dokumentumfilm.
Augusztus 6-án, pénteken újranyit a Dohány Zsinagóga Komplexum – tájékoztatta szerkesztőségünket Róna Iván, az üzemeltető MAZSIHISZ turisztikai igazgatója.
Nagy érdeklődés mellett zajlott ebben az évben az Év Fagylaltja verseny, ahol külön mérettették meg magukat a cukrászdák és az alapanyaggyártók is. Az utóbbi kategóriában főleg nemzetközi cégek képviseltetik magukat,…
A díjnyertes magyar ételmentő applikáció egyéves lett, amit zártkörű sajtóbeszélgetéssel és egy margitszigeti piknikkel ünnepelt meg. A magyar társadalmi startup, amibe mind az öt Cápa befektetett, és már több mint…
A kavicsos, erdei terepen történő kerékpározás az elmúlt években rendkívüli népszerűségre tett szert külföldön, egy-egy ilyen esemény több száz fős tömegeket mozgat meg - tájékoztatta lapunkat a program főszervezője, a…
A 120 éves magyar filmről nyílt kiállítás szerdán Budapesten, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője