2026. január 16., péntek - Gusztáv

Események

A halászati, vadászati hagyományaink nemcsak a természet ismeretét, hanem nemzetünk több mint ezeréves tapasztalatát is hordozzák - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a 28. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás megnyitóján.
Hogy honnan ered ez a nap, azt nem tudjuk, azt viszont igen, hogy a káposztafélék családja igen kiterjedt. A világ szinte minden táján elkészítik valamilyen formában a káposztás ételeket, ezért…
Ezentúl a tej, cukor és a hús mellé a COVID-19 kiszűrésére alkalmas gyorstesztek is bekerülhetnek a bevásárlókocsikba. Ahogyan a nagyobb drogériákban is egy dezodor és fogkrém mellett is tehetünk belőlük…
Két év szünet után nagy visszatérést ígér Európa legmenőbb vízparti fesztiválja, a Zamárdiban idén tizennegyedik alkalommal felépülő Balaton Sound. A szervezők első körben 24 világsztár nevét jelentették be, köztük olyan…
Pert nyert a forgalmazó az OGYÉI ellen. A Fővárosi Törvényszék a február elsején hozott ítéletében megsemmisítette az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) határozatát, amely a Virostop orr- és szájspray…
A Morcheeba, a Platon Karataev, a Carson Coma és a Hiperkarma is fellép a június 23. és 26. között Nagymaroson megrendezendő VéNégy Fesztiválon és Színházi Találkozón, amely a nemzetközi színházi…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője