2026. január 16., péntek - Gusztáv

Események

Sikeres tanácsadó karriert követően döntött úgy, hogy egy merőben más mesterséget is kipróbál, és likőrkészítőnek áll. Éjszakákba nyúló kísérletezéseihez szomorú esemény adott inspirációt: szerelmi bánatáról szerette volna elterelni a figyelmét.…
2024-ben elkészül a korridor 5C közlekedési folyosó horvátországi szakasza, Szarajevóig pedig 2025-től utazhatunk autópályán.
Az idén ismét a hagyományos formájában rendezik meg a debreceni virágkarnevált augusztus 20-án: a karneváli menetben félmillió élővirággal feldíszített tizenkét virágkocsit, és ezerhatszáz felvonulót láthat majd a közönség - jelentették…
Mások mellett Péterfy Bori, a Vad Fruttik és a Hiperkarma fellépésével kezdődött meg a június 29. és július 2. között zajló, több mint 130 zenei produkciót kínáló Fishing on Orfű…
Augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és "hamisítatlan fesztiválhangulat" várja a látogatókat, 20-án pedig Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetjük meg Budapesten – közölte a rendezvények kommunikációs ügynöksége.
A Balaton a második otthona a zenekarnak. Ide tértek haza rengeteg koncert után, itt beszélgettek hajnalig a verandán, itt tervezték a jövőt, és itt írtak meg rengeteg dalt.
Egyedüli magyar vörösborként nyert aranyat a Decanter World Wine Awards-on, amely a világ legnagyobb és legelismertebb borversenye. Ezért különösen figyelemre méltó eredmény, hogy 2022-ben, a Thummerer Pincészet Egri Vili Papa Cuvée Superior 2018…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Interaktív séta a Magyar Zene Házában

Interaktív séta a Magyar Zene Házában

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

More details
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője