2026. június 12., péntek - Villő

Promóció

Keresik a szörp fővárosát

508

Országos internetes felmérés keretein belül keresik, hogy melyik magyar városban fogy a legtöbb szörp. A literszám mellett a finom gyümölcsszirupokkal kapcsolatos lexikális tudás is szükséges ahhoz, hogy egy település megkapja a szörp fővárosa címet.

A győztes város a különleges elismerő cím mellett ráadásul helyszíne lehet egy nagy szörpöt ünneplő rendezvénynek is, amelyen a finom italok mellett színes programokkal várják az ottlakókat és természetesen az odalátogatókat.

Már közel 14 000 ember töltötte ki azt a felmérést, amelynek végére kiderül: melyik magyar település a szörp fővárosa 2021-ben. A Pölöskei Szörp kezdeményezésére indult akció jól mutatja, mennyire népszerűek a magyarok által annyira kedvelt finom gyümölcsszirupok.

„A szörp fővárosa cím odaítélésénél elsődlegesen a mennyiséget fogjuk figyelembe venni, ennél pontosabban is az ottélők által elfogyasztott átlagos literszámot. Annyit már elárulhatunk, hogy melyik az az 5 város, amelyik a TOP-ban szerepel. Ez nem más mint Debrecen, Miskolc, Budapest, Győr és Szeged. Amit még tudni kell ehhez, hogy a végleges eredményeknél mindenképpen a lakossággal arányosan fogjuk nézni a szörpfogyasztást, így kerülve el azt, hogy egyértelműen Budapest kapja a szörpfővárosi címet” – mondta Lakatos Áron, a Pölöskei Szörp social média managere.

Az elfogyasztott szörp mennyisége mellett arra is keresik a választ, hogy a lakosság mennyit tud a finom italtípusról. Az ismereteknél olyasmiket kérdeznek, hogy tudjuk-e ki alkotta meg Magyarországon a szörp szót vagy hogy egy 2017-es felmérés szerint melyik volt a lakosság kedvenc íze. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg nemcsak egy, de a kampány végén két érdekes eredményt is megosztanak majd a szörpimádókkal.

A kedvenc ízt is keresik

Az átfogó felmérés végére az is kiderül majd, hogy idén melyik íz a magyarok kedvence.

„A legkedveltebb ízeknél a sorrendet pedig egyelőre szintén titokban tartanánk, az viszont jól látszik, hogy a málna a legjobbak között szerepel, és ott van a bodza, kaktuszfüge, szőlő, de még a cola ízű szörpünk is. Ami biztos: ezek az adatok még bőven változhatnak a felmérés végéig, szóval ha valaki nagyon szeretné, hogy az ő városa vagy az ő íze legyen a nyerő, és még nem töltötte ki a kérdőívet, akkor itt az idő” – nyilatkozta Lakatos Áron, a Pölöskei Szörp social média managere.

Így jutalmazzák a szörp fővárosát

Az elismerő cím mellett a Pölöskei roadshow keretein belül - amit idén nyárra is már terveznek - célba veszik majd a szörp fővárosát is, ahol programokkal, finom szörpökkel várják az ottlakókat - és természetesen az odalátogatókat is.

A szörpfogyasztással kapcsolatos felmérést június 25-ig lehet kitölteni. A mindössze 2 perces űrlap kérdéseinek megválaszolásával bárki részese lehet a felmérésnek, s ezzel nem csak a szörp fővárosának megválasztásához járulhatnak hozzá, hanem értékes ajándékokat is nyerhetnek.

További információ és a felmérés kitöltése: https://poloskeiszorp.hu/keressuk-a-szorp-fovarosat/

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője