2026. február 7., szombat - Tódor

Esemény

Kiemelkedően sikeres évet zárt a szegedi Móra Ferenc Múzeum: tavaly több mint százezren tekintették meg a múzeum főépületének és kiállítóhelyeinek tárlatait - közölte az intézmény.

Szentgotthárdról rajtol, Nyugat-Magyarországra koncentrál és Budapestet is érinti a Tour de Hongrie, melyet május 10. és 14. között rendeznek majd meg 44. alkalommal.

Idén január 22-23-án rendezik meg a világ legrangosabb szakácsversenyének döntőjét, azaz a Bocuse d’Or Grand Finalt a Sirha Lyon keretein belül. A versenyre 24 országból érkeznek csapatok, hogy mint minden második évben, most is kiderüljön, ki a legjobb - tájékoztatta lapunkat a Magyar Bocuse d'Or Akadémia.

Az amerikai startup fejlesztése, amely önállóan szolgál fel ételeket, a pincérek munkáját hivatott segíteni.

Számos szektor mellett a vendéglátást is alaposan felforgatta a Covid, majd azt követően a jelentős infláció, valamint az energiaárak elképesztő mértékű emelkedése. Ám, míg a járvány – a megnövekedett otthon töltött idő által – szinte kizárólag negatívan érintett minden ezen a területen tevékenykedő vállalkozást, a jelenlegi helyzetből akár nyertesen is kijöhetnek azok, akik magas minőségben és eredeti ötletre alapozzák a működésüket. A gazdasági átrendeződésnek köszönhetően az emberek gasztronómiai szokásaik terén is megfontoltabbak lettek, előszeretettel választanak á la carte étterem helyett színvonalas street food egységeket.

Az eseményen részt vett a 102. születésnapját ünneplő Keleti Ágnes is, akit vastapssal köszöntöttek.

A nagy sikerre való tekintettel meghosszabbítja Vaszary. Az ismeretlen ismerős című kiállítását a Magyar Nemzeti Galéria (MNG). A Vaszary János két tucatnyi, mindeddig lappangó munkáját is felvonultató tárlat április 2-ig lesz látogatható.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője