2025. december 22., hétfő - Zéno

Esemény

Állami közbeavatkozás nélkül az idei fesztiválszezon is veszélybe kerül – mondta az InfoRádiónak a Magyar Fesztiválszövetség elnöke. Márta István szerint most az egész szakma arra vár, hogy a kormány mikor hirdet ki a tavalyi nyárihoz hasonló rendezvényszervezési szabályokat, de közben az is kérdés, hogy a középkorúak és az idősebbek egyáltalán el fognak-e menni a fesztiválokra.

Idén igazi farsangi mulatságot nem lehet tartani, azonban sok iskolában osztályszinten rendezik meg a mulatságot. A járványügyi előírások miatt idén nem a megszokott formában zajlanak le a farsangi mulatságok. Hagyományos, nagy létszámú iskolai rendezvényt tilos szervezni, de az iskolák osztályszintű farsangi bulikat engedélyezhetnek, ahol csak azok a gyerekek vannak jelen, akik egyébként is egy légtérben tanulnak – írja a Baon.hu.

Februártól megváltoznak a pilóta nélküli légi járművekre, ismertebb nevükön a drónokra és azok használatára vonatkozó szabályok Magyarországon. A dróntörvény szabályozza a magyarországi drónhasználattal összefüggő tevékenységeket, a Magyar Közlönyben több rendelet is megjelent február 2-án.

Az Alföldről a fénykorát élő Detroitig vezetett a tehetséges tervező útja, aki frissen végzett mérnökként indult el a tengerentúlra szerencsét próbálni. Gyökereit sosem feledte, többek között neki köszönhető, hogy ifjabb Horthy Miklós az USA-ban tanulhatott és dolgozhatott.

A festmény jelenlegi tulajdonosa pedig nem más, mint Angelina Jolie. A kép Winston Churchill egyetlen saját készítésű festménye, ami a második világháború alatt készült, ezért nagyon magas áron, akár 2,5 millió fontért is elkelhet.

Az agrárminiszter azt mondta, hogy a jelentős érdeklődés miatt tavaly emelte a kormány 230 millió forintról 980 millió forintra a hungarikum pályázat összegét.

Egyre több hamis negatív PCR-tesztet árulnak illegálisan az EU-n belüli utazásokhoz - figyelmeztetett hétfőn az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol).A hivatal utalt arra, hogy számos repülőtéren egyre több hamis tesztre bukkantak, illetve olyan hálózatokat számoltak fel, amelyek akár 300 euróért (több mint 106 ezer forintért) cserébe vállalták hamis tesztek kiállítását.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője