2026. február 8., vasárnap - Aranka
Hétfőtől, azaz május 10-től az óvodások és iskolások tesióráit és szakköreit tarthatják sportlétesítményben, uszodában, edzőteremben, vagy akár jégpályán is.
Érvényét vesztheti a védettségi igazolvány azoknál, akik nem veszik fel második oltást - derült ki a Kormányinfón.
Az épületrész déli homlokzatát az egykori tervek szerint a Nemzeti Hauszmann Program részeként építették újjá, és az Oroszlános udvar felőli északi homlokzat is felújítva, eredeti formájában látható. A belső térszerkezet visszaállítása után az épületszárnyban kezdődött meg néhány hete az újjászülető Szent István-terem belsőépítészeti kialakítása is.
Jelentős visszaesést hozott a 2020-as év az ékszergyártás területén is, legfőképpen azért, mert a korlátozások miatt rengeteg esküvőt el kellett halasztani, de a megvásárolt karikagyűrűk átlagára is jelentősen csökkent ebben az időszakban, mert az emberek bizonytalanságban voltak. Idősebb Feil Attila ékszerszakértő szerint már látszik a fény az alagút végén, és idén nyárra már megnövekedett keresletre számítanak.
Azok, akik eladásra kínálják lakásukat, családi házukat, sokszor nem is tudják, hogy vannak olyan felújítási munkák, melyek konkrétan megemelhetik ingatlanuk eladási értékét. Fontos viszont tisztában lenni azzal, hogy nem minden projekt tornázza fel ingatlanunk értékét: ilyenek például a kisebb esztétikai felújítások, a festés, kertrendezés.
Elstartoltak az idegennyelvi érettségik is, ezzel párhuzamosan pedig megindult az utolsó pillanatokban még bezsebelhető többletpontok gyűjtése a felvételizők részéről.
Ahogy az egyes generációk az életútjukban is más-más állomásoknál tartanak, úgy a munkával kapcsolatos elvárásaik is különbözőek. HR-cikksorozatunk harmadik részéből kiderül, mitől lehet a generációra szabott álláshirdetés attraktív és releváns, és hogyan lehet kiválasztani az optimális csatornát.
|
|
2026. február 20-23. között Münchenben megnyílik újra…
Egy nap, amikor az esküvő nem csak…
2026. február 2-8. között ismét megrendezik a…








