2026. február 6., péntek - Dóra

Esemény

Vasárnap nyílt napot tart a Gyermekvasút a Széchenyihegyi végállomáson, ahová 10 és 16 óra között várják színes programokkal a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket.

Öt éven belül félmillió magyar nő tölti be az ötvenet. Jó karban a jó korban – akár ez is lehetne a mottója Gyöngyösi Szilviának, aki saját példáján keresztül tobb százezer nőnek kínál fogódzkodót azokra az évekre, amikor a tortán már 50 szál gyertyát kell elfújniuk.

Nemrégiben tették közzé az úgynevezett Sheridan-lista legfrissebb kiadását, amely Európa vezető állatkertjeit rangsorolja egy összetett pontozási rendszer alapján. Ez a pontozási rendszer az egyes intézmények által kínált látogatói élményeket, szolgáltatásokat, az ott folyó szakmai munkát és több más szempontot is értékel.

Turisztikai fejlesztés miatt január 31-én bezár a Jászberényi Állat- és Növénykert, a tervek szerint idén március 1-jén nyitja meg kapuit újra a létesítmény - olvasható az állatkert honlapján.

Az élet apró örömeit hirdető háromnapos (május 27–29.) piknik tematikája 2022-ben is az összművészetiség és ökotudatosság köré épül.

Eldőlt a balatoni nyár egyik leglátványosabb szabadidősport rendezvényének időpontja, augusztus első hétvégéjén több ezer versenyzőt és drukkert várnak a Zamárdi-Tihany-Zamárdi között zajló Balaton-átevezésre.

Kevesen gondolják, de nem csak a tanyák, hanem a családi házak, sőt akár belvárosi lakások állandó vagy visszatérő vendége a patkány, valamint különböző kártevő rágcsálók.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője