2026. február 7., szombat - Tódor

Esemény

A magyar kormány által létrehozott Népi építészeti program veszélyeztetett, műemléki értéket képviselő vidéki épített örökségünk megóvására, megőrzésére, fenntartására nyújt vissza nem térítendő támogatást olyan helyileg vagy országosan védett épületek tulajdonosainak – szervezeteknek és magánszemélyeknek –, amelyek népi építészeti értéket képviselnek.

A Pozsonyi Turisztikai Hivatal idén is megemlékezik a szlovák főváros királyi múltjáról, a Pozsonyi Koronázási Napok rendezvényeire július 29–31. között kerül sor. A város lakói és látogatói belekóstolhatnak a koronázási menetek hangulatába, és ingyenes városnéző sétákon is részt vehetnek.

Balatonszemesen, Bujtor István családjának egykori lakóhelyén 2022. augusztus 18-21. között rendezik meg a Bujtor Filmfesztivált.

Idén különleges kiállításon mutatja be a Mastercard a korábbi évek érzékenyítő kampányaihoz készült alkotásokat. A tárlat célja, hogy felhívják a figyelmet olyan társadalmi problémákra, mint a digitális leszakadás, a szegénység vagy éppen a környezetszennyezés.

Hétfőn hagyományosan Hugo von Hofmannsthal Jedermann (Akárki) című művével elkezdődött a Salzburgi Ünnepi Játékok.

Immár 36. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét: az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja augusztus 19-től 21-ig várja a látogatókat a budai Várban.

A fesztiválok állandó nagyszínpados fellépői a Halott Pénz, a Follow The Flow és a Carson Coma veszik be július 22-23. között Siófok homokos tengerpartját, a Plázst. Nappal lazulás a vízben, este koncertek a parton a balatoni naplementével a háttérben.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője