2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek, elemzések

Mintha kitört volna a vakáció – rekordot dönthet idén a táborszezon

683

Az eddigi jelentkezések alapján arra lehet számítani, hogy rekordévre készülhet a nyári táboros szakma. Bár még jó pár hónap hátra van, már most több mint száz turnus közül lehet válogatni.

Az szja-visszatérítés, illetve a SZÉP-kártyás fizetés fokozza a beiratkozási kedvet, az áremelés azonban ebben a szegmensben is valószínű. Tóth Bélát, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetőjét kérdeztük.

Az idei évben is folytatódott az a tendencia, hogy a „korán ébredő” szülők már január végén, február elején elkezdték foglalni a táborhelyeket a gyerekeiknek a nyári szünetre, ráadásul az előző évi azonos időszakhoz képest nagyjából 10 százalékos növekedés is látható a foglalásokban – mondta a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője.

Tóth Béla arra is felhívta a figyelmet, hogy már az előző évben is 190 ezer gyermek táborozott, megközelítve a 2019-es rekordévet, tehát ha a mostani növekedés marad, márpedig a lehetőségek erre adottak,

a 2022-es év abszolút rekordév lehet, túlszárnyalva a 2019-es csúcsszezont.

A táborszervezők bizakodnak, hogy a koronavírus-járvány végre teljesen visszahúzódik majd, de az elmúlt két év tapasztalatai is azt mondatják, hogy biztosan lesznek nyári táborok. Tóth Béla szerint az sem mellékes tényező, hogy már nemcsak arról lehet beszélni, hogy a táboroztatók milyen mértékben vannak átoltva, hanem hogy 5 éves kortól már a gyermekek is olthatók, így a kockázat még inkább a minimálisra csökken.

A Táborfigyelő vezetője arra is rámutatott, köszönhetően annak, hogy a SZÉP-kártyák alszámlái közötti átjárhatóságot az év végéig meghosszabbították, és a táborok több mint egyharmadánál ezzel a béren kívüli juttatással is lehet fizetni, vagy épp a családi adóvisszatérítésnek,

a szülők anyagi lehetőségei jobbak is lehetnek, mint a 2021-es évben,

pedig már akkor is várólisták alakultak ki a legnépszerűbb táborok esetében, illetve új turnusokat is kellett kiírni, mert annyira sok gyereket szerettek volna a szülők táboroztatni, hogy végre kiszakadjanak a pandémiás, online „oktatós”, digitális világban töltött időszakból, és végre a valóságban játszhassanak egymással.

| Forrás: infostart.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője