2025. augusztus 21., csütörtök - Sámuel

Hírek, elemzések

Drágább lesz idén a karácsony: ekkora áremelkedés várható az üzletekben

446

A drágulás ellenére várhatóan többet fognak költekezni idén a vásárlók, mint tavaly.

Két hónap múlva ismét itt a karácsony, a boltokban egyre több ünnepi díszt és terméket találni, és hamarosan elkezdődik a szokásos, év végi vásárlási láz is. A Népszava által megkérdezett szakértő szerint azonban idén kissé átalakul majd a kínálat, hiszen nemcsak szűkebb lesz a választék, de az árak is drágábbak lesznek.

Madar Norbert, a GKI Digital vezető tanácsadója szerint az áremelkedés és a kevesebb választék ellenére a vásárlási kedv növekszik majd az ünnepek előtt, ezért várhatóan az emberek több pénzt hagynak majd a boltokban, mint tavaly.

Ez áll a drágulás mögött

A különböző termékek áremelkedésének oka elsősorban a koronavírus miatt kialakult gazdasági helyzet, ami maga után vonta a gyári termelés szűkülését, valamint a szállítmányozási, logisztikai problémákat is, ami miatt számos árucikk sokkal nehezebben és lassabban jut el Európába. Emellett a globális chiphiány is rosszul érinti a nagy cégeket, hiszen nemcsak az autóiparnak, hanem az elektronikai készülékek gyártóinak is gondot okoz. Ez azt eredményezi, hogy a chipek főként a drágább eszközökbe kerülnek, az olcsóbb termékekből pedig kisebb kínálat várható.

A drágulás a romló forint árfolyamának is köszönhető, a szakértő szerint akár 20-30 százalékkal drágábbak lehetnek idén a különböző árucikkek, mint tavaly. A nagy leárazásokra és Black Friday-akciókra sem lehet olyan mértékben számítani, mint a korábbi években, hiszen a cégek inkább olyan termékekre mernek nagyobb kedvezményeket biztosítani, amik már alapból raktáron vannak. Bár üres polcokra így sem kell számítani az üzletekben, hiányok valószínűleg lesznek, Madar Norbert éppen ezért azt javasolja, hogy ne hagyjuk az utolsó pillanatra az ajándékok beszerzését.

A GKI Digital felmérése szerint a legnépszerűbb termékkategóriák idén is a szórakoztatóelektronikai cikkek lesznek, ezt követik a ruházati termékek és a játékok, ez utóbbiból szintén készlethiány várható a szállítmányozási problémák miatt. A felmerülő nehézségek várhatóan nem lesznek hatással a vásárlói kedvre, az előrejelzések szerint a vásárlók többet fognak idén költeni az üzletekben, aminek egyik oka a drágulás, másrészt az emberek félelemérzete már elmúlt, és sokkal nagyobb ünneplést terveznek, mint tavaly karácsonykor. A nyugdíjprémium, illetve a családi szja-visszatérítés is tovább növeli a vásárlókedvet, előbbit már december előtt megkapják az idősek, utóbbit csak februárban, ám emiatt sokan már bátrabban nyúlnak a pénzükhöz és a megtakarításaikhoz. A felmérés szerint az emberek átlagosan 60 ezer forintot költenek karácsonyi ajándékokra.

| Forrás: femina.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője