De gondoljunk bele, hogy azóta szétesett a Szovjetunió, Magyarország sem Népköztársaság többé, sőt már nem is köztársaság, Jugoszlávia szétrobbant, a németek egyesültek, a csehek és szlovákok különváltak, a japán műszaki csodákat Kínában gyártják – ám a kecskeméti rajzfilmstúdió erősebb, mint valaha. Mikulás Ferenc, az alapító akkor 31 éves volt, ma nyolcvanegy, és azt mondja, tele van tervekkel.

Amikor odaérünk a Kecskemétfilm Kft. kapujához, épp egy sereg gyerek kászálódik le kerékpárjáról – jöttek megnézni, hogyan készültek a Magyar népmesék, hol mozdultak meg a Vízipók-csodapók figurái.

Mikulás Ferenc, a stúdió alapítója külön idegenvezetést tart nekünk. Megmutatja a kis vetítőben berendezett kiállítást, megforgatja a nyeles zoetrópot, hogy lássuk futásnak eredni a lófigurát, megpörgeti a kineográf, avagy zsebmozi lapjait, amelyhez hasonlót mindenki gyártott az unalmas fizikaórákon a füzete lapjain. Látunk színmintás háttérfóliát számozott festékkódokkal, megtudjuk, hogy a Spanyolországból importált festéket jégkockák között hűtötték a légkondicionálás előtti nyarakon, és még számos rajzfilmtörténeti titokba nyerünk beavatást, amelyeket már nem sorolnék fel.

De egyet mégis. A Vízipók segítségével mutatják meg a látogatóknak, hogyan mozdulnak meg a filmszalagra rögzített fázisrajzok. De nem ez a lényeg, hanem az emlék, amely közben felidéződik Mikulás Ferencben:

Miután elkészült az első rész a Pannóniában, megmutatták egy német forgalmazónak, aki azonnal közölte, hogy nem szabad foglalkozni vele, mert visszataszítók a figurák. Megkérdezte a stúdió vezetője, hogy így is érdekel-e minket a dolog. Mondtam, hogy igen.

A pókok és egyéb rovarok nem antropomorfok, mint Disney-nél, de a belső tulajdonságaik révén szimpatikussá válnak.

Minden történet arról szól, hogy Vízipók és Keresztespók barátja találkoznak egy számukra új élőlénnyel, először bizalmatlanok, de amikor megismerik egymást, barátokká válnak – sorolja a stúdióvezető a Vízipók-csodapók sorozat sikerének titkát.

A pókok kalandjait azóta negyven országban vették meg. Hirohito japán császárnak, aki tengerbiológus volt és akvarisztikával is foglalkozott, ez volt a kedvenc animációs filmje.

Megyünk tovább az animáció elvarázsolt kastélyában. A következő helyiségben a Cigány népmesék sorozat egyik epizódján dolgoznak. Épp a csodálatos vályogtégla története bomlik ki a monitorokon. „A gazdag ember felgyújtotta a saját házát, hogy legyen oka újjáépíteni. Jöttek a vályogvető cigányok, és készült Nikomo bűvös téglája is” – meséli a narrátor, és talán nem spoiler, hogy ebben a mesében csúnyán ráfizet kapzsiságára a gazdag ember. Persze ez csak mese.

A következő szobában Arany János Toldijának animációs változatán dolgoznak. Ez volt Jankovics Marcell utolsó munkája. A tévének szánt sorozat már kész, most az egész estés változatot szerkesztik.

„Marcell elkészítette a képes forgatókönyvet a kiegészítő jelenetekhez, így teljesen az ő szellemében készül az egész estés film a sorozatból” – mondja Mikulás Ferenc, majd feltolulnak az emlékek:

„Marcell-lel hatvan éve kezdődött a kapcsolatunk, a katonaság után ismertem meg. Engem még a középiskolából is kirúgtak az ötvenhatos forradalom után, közös volt bennünk, hogy se őt, se engem nem vettek fel az egyetemre. Ő természetesen sokkal fényesebb pályát futott be nálam.”

Elmeséli barátjáról, hogy neki köszönhetjük a Magyar népmesék sorozat formanyelvét. Amikor dolgozni kezdtek az ötleten, a kecskeméti stúdióban még nem volt forgatókönyvíró. Az irodalmi stílusban feldolgozott mesék nem nagyon tetszettek nekik, ezért megkeresték a Magyar Tudományos Akadémia néprajzkutató csoportját, amelyet Lengyel Dénes felesége, Kovács Ágnes vezetett.

A néprajzosok által feljegyzett meséknél természetesen az is nyomon követhető volt, hogy ki hol mondta el őket. Jankovics Marcellnek jutott eszébe, hogy a meséket összeköti a Malonyai Dezső szerkesztésében megjelent, A magyar nép művészete című alapvető néprajzi forrásmunkával. A sorozat képi világában az autentikus népművészeti elemeket gondolták tovább.

A továbbgondolás nagyon fontos, hiszen ezért sikerült egy mélyen a magyar hagyományokban gyökerező, mégis korszerű képi világot létrehozni.

– Nem értem, hogy amikor a múlthoz nyúlnak, miért egy az egyben erőltetik a dolgokat, miért nem értelmezik őket a mai kornak megfelelően. Nem lenne utálkozás, hogy az eredmény retrográd, avítt magyarkodás.

Lehet jó dolgokat csinálni, nem magyarkodni kell, hanem átélni a magyarságunkat a jelenben

– fejtegeti a rajzfilmes szakember, minek köszönhető, hogy a világ 164 országában látták és több mint 134 millió megtekintésnél jár a száz epizódból álló sorozat a világhálón.

A stúdióvezető elmeséli, hogy megkérte kolléganőjét, hogy egy világtérképen jelölje be, hol vetítették legnépszerűbb sorozatukat. Kiderült, hogy azokat a helyeket érdemes megjelölni, ahová még nem jutott el hivatalosan. Sok visszajelzést kapnak a világ minden tájáról, sokan keresik Gryllus Vilmos zenéjét is, mások arra panaszkodnak, hogy függővé váltak, és kénytelenek voltak egyfolytában végignézni mind a száz epizódot.

– Marcell utána megcsinálta a Fehérlófiát, majd együtt készítettük el a Mondák a magyar történelemből sorozatot. Amikor elnyertük a Toldi-sorozat megbízását, természetesen őt kértem fel rendezőnek. Nem mondott azonnal igent, akkor még egy közéleti tervén gondolkodott. Amikor másodszorra megkerestem, inkább a Toldit választotta.

Marcell-lel nem csak szakmai kapcsolatunk volt, barátjának is tekintett. Tudtam, hogy gond van az egészségével, de sugárzott belőle az élet, nem hittem el, hogy legyőzheti a betegség. Tovább él bennünk és a filmjeinkben – hajtja le fejét Mikulás Ferenc.

Miután körbeérünk, leülünk a kertben. Tovább tolulnak az emlékek. A stúdióalapító elmeséli, hogy mivel ötvenhatos múltja miatt nem vették fel az egyetemre, figuránsként dolgozott geodéták mellett. Szerette azt is, kitűnő munkatársai voltak, akadt köztük, aki két diplomával cipelte a földmérő felszerelést. A katonaságot a politikailag megbízhatatlanok között töltötte Nyíregyházán.

A büntetőszázadban is kiváló társaságot gyűjtött össze a rendszer. Fegyvert nem foghattunk mint megbízhatatlanok, viszont a francia költők antológiáját forgattuk. Versenyeztünk, ki tud megtanulni több Aragon-verset, esténként meg tarokkoztunk.

Kecskeméten Radó Gyula filmrendező, a Bács megyei filmstúdió akkori vezetője segítette. A fiatal Mikulás Ferencet nagyon érdekelte ez a világ, sok időt töltött a filmesek között.

Akkoriban nagyon ment a budapesti Pannónia Filmstúdiónak, ami nemcsak itthon, hanem világszinten is az egyik legnagyobb rajz- és animációs műhelynek számított. Dőltek a megrendelések, bővíteni kellett. Az akkori épületükben erre nem volt lehetőség, ezért a stúdió vezetője, dr. Matolcsy György úgy döntött, hogy keres egy várost, ahol befogadnák az új műtermet. Kecskemétre esett a választás.

Hallottam, hogy idejön a Pannónia, és keresnek valakit, aki intézné a dolgokat. Ismertem őket, jelentkeztem, és elfogadták

– foglalja össze a sorsdöntő életszakaszt egy mondatban Mikulás Ferenc.

Mindez 1971-ben történt, még épület sem volt, nemhogy munkatársak. Tizennyolc-tizenkilenc éves gyerekeket vett fel a szegedi és a pécsi művészeti szakközépiskolából, illetve rajzszakkörökből. A Kecskemétre verbuvált fiataloknak nem csak főnöke, szinte az apjuk is lett.

– Akkor még én is csak harmincegy éves voltam, de oda kellett figyelnem rájuk. Emlékszem, egyik reggel nem jöttek dolgozni a „fiaim”. Keresni kezdtem őket, végül elmentem a rendőrségre is, hátha tudnak segíteni. Meg is lettek, mert ott ültek a fogdában. Kiderült, hogy hajnalig mulattak, és hazafelé menet kiszúrta őket a járőr, amikor épp elvettek egy zacskó tejet a közért elől. Ráadásul hosszú hajuk volt, amit azonnal levágtak az őrsön. Én meg mehettem a pártbizottságra, hogy segítsenek a fiaimon.

Amikor a Pannónia mint állami stúdió kezdett rosszabb helyzetbe kerülni, döntenie kellett, hogy mennek velük vagy elszakadnak. A rendszerváltozás időszakát élték, először önálló állami vállalattá alakultak, majd az akkori kollégákkal – harmincöten voltak – kivásárolták az állami vagyont, és tulajdonosként dolgoztak tovább. Ennek is köszönhető, hogy ma is virágzik a stúdió.

– Annak idején, amikor a tévének dolgoztunk, azt kértem, hogy ne fizessék ki a teljes gyártási költséget, viszont maradjon nálunk az értékesítési jog. A Magyar népmeséknél és a Mesék Mátyás királyról című sorozatnál is így szerződtünk.

A pannóniások mindig elkérték az összes pénzt, mi akkor egy kicsit kevesebbet kerestünk, cserébe most is kapjuk a külföldi értékesítések utáni díjakat.

A Kecskemétfilm Kft. fennmaradását az is nagyban elősegíti, hogy rengeteg külföldi produkciót készítenek a cég szakemberei. Ezek közül a legjelentősebbek a spanyol Chico és Rita és az ír Kells titka című egész estés rajzjátékfilmek, amelyeket Oscar-díjra jelöltek, és a francia Loulou és az elképesztő titok című alkotás, amely a 39. César-díj-átadón a legjobb animációs filmnek járó elismerést kapta.

– Legutóbb két francia stúdió keresett meg, akivel az Oscar-díjra nominált Vörös teknőst készítettük. A következő közös munkánk egy holokauszttematikájú egész estés animációs film lehet – sorolja a külföldi megbízásokat a veterán vezető.

A nemzetközi kapcsolatok nem csak megbízásokban jelentkeznek. A kecskeméti stúdió irányítójaként nem szerette volna, ha provinciálisak maradnak, ezért kitalált egy nemzetközi ösztöndíjrendszert. Neves szakembereket hívtak meg a világ minden tájáról, még bőven a kádári világban. Cserébe a stúdió munkatársait is hívták a világ számos egyetemére tanítani, kurzusokat tartani.

Eleinte a saját pénzükön járták a szakmai fesztiválokat, mert tudni akarták, mi történik a nagyvilágban. Aztán a kecskeméti kulturális menedzser rájött, hogy ilyet ők is tudnak csinálni. Legyen egy nemzetközi animációs fesztivál Kecskeméten, hiszen ez jó a stúdiónak, a magyar animációnak és a városnak is. Így született meg a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, a Kaff. A kétévente megrendezett rajzfilmes és animációs találkozót időközben a világ tizenöt legjobb szakmai fesztiválja közé választották. Azokat a produkciókat, amelyek Kecskeméten díjat kapnak, automatikusan meghívják a többi fesztivál versenyprogramjába. Idén augusztusban rendezik a következő Kaffot.

– Nem jelentett gondot, hogy harmincegy animációs Oscar-díjas filmet mutassunk be Kecskeméten. Az volt az ötlet, hogy nézzük meg, mit történt az animációval az elmúlt évtizedekben. Meglepőn rossz filmeket is találtunk köztük – mosolyog a mester.

Világhírű rendezők zsűriznek, mesterkurzusokat tartanak. Idén Valiczky Tamás is vállalta a zsűrizést, aki ma a világ egyik legjelentősebb digitális művésze.

Öt filmet választottak be az egész estés európai rajzfilmek versenyébe a tizenöt jelentkezőből. Bemutatkoznak a tévés animációs, húsz percnél hosszabb animációs filmek és sorozatok is.

Az idei fesztiválon a kanadai animáció mutatkozik be, öt program is lesz a filmjeikből. Természetesen megemlékeznek Jankovics Marcellről és Gyulai Líviuszról is. A filmek mellett kiállítások is színesítik a programot. Idén többek között Milorad Krisztics, a Ruben Brandt, a gyűjtő rendezője munkáiból.

A stúdión és a fesztiválon túl újabb terv körvonalazódik Kecskeméten. Alakulófélben van egy animációs intézet a Neumann János Egyetemmel együttműködve. Lesz egyetemi és középszintű animátorképzés és Animációs Múzeum is. A komplex animációsképző központhoz a Kecskemétfilm Kft., mint a duális képzés színhelye, a Károli Gáspár egyetem kihelyezett tagozata és egy művészeti szakközépiskola is csatlakozik – sorolja a legújabb fejleményeket Mikulás Ferenc.

– Biztosnak tűnik a jövő – kommentálom a terveket.

– Szerencsére igen. Még csak nyolcvanegy éves vagyok, túl két szívműtéten, miért ne hinnék a jövőben? – feleli a kecskeméti rajzfilmbirodalom megteremtője, majd elköszön, mert rengeteg a dolga.

| Forrás: index.hu